Izé

Hogy mi különbözteti meg a győztes sportolót az egyszerű embertől, arra a válasz nem csupán annyi, hogy többet gyakorol és erősebb, hanem az is hozzátartozik, hogy képes legyen minden szégyenérzetét levetkőzve olykor nézők milliói előtt is könnyíteni magán.

- Mit vár a dubaji élettől?
- Azt, hogy megszabadulok nagyon sok olyan gondtól, ami itthon megkeseríti a hétköznapjaimat. Az idegeskedést, hogy ha esetleg elindulok télen, hóban, és elakadok, akkor gondoskodik-e rólam a karhatalom, vagy hagynak ott vesztegelni, és utána még vállon is veregetik, sőt kitüntetik egymást, hogy milyen szuperül megoldották. Vagy, ha mentőt hívok a gyerekemhez, az kiér-e időben. De az is elkeserítő, hogy egy ép autóút nincsen, vagy hogy 27 százalék az áfa, de ha jövőre 30 lesz, azt is lenyeljük. Nemcsak a gyerekeim jövőjét nem látom, hanem a változás lehetőségét sem, se társadalmi, se politikai téren Magyarországon. Mindenki panaszkodik, de ugyanez a szcenárió megy tovább, függetlenül attól, hogy holnap, vagy a márciusi hókatasztrófa után lettek volna a választások. Megoldás helyett szabályokat találnak ki, és minden lépésünket sarcolják vagy szankcionálják. Úgy érzem, velünk mindent meg lehet csinálni. Maximum duzzogunk két napig a közösségi portálon.

A Balogh Szilárd, ööö, elnézést, Vujity Protkó által vezetett és elképesztően drámai és unalm.. izé... izgalmas témákkal jelentkező Naplóban tegnap a nyerő kérdés 99 Ft-os SMS-ért az volt, hogy „Ön szegénynek tartja-e magát?”. A válaszadók 74%-a annak tartja magát a tévé előtt a telefonját nyomogatva. Magyarország, én így szeretlek!

A történet ott kezdődik, hogy Ian és Larissa Murphy 2005-ben találkoztak az egyetemen, szerelem szövődött közöttük, és olyan hamar komolyra fordult a dolog, hogy már azt tervezgették, ha elvégzik az egyetemet, összeházasodnak. Tíz hónapja jártak, amikor Larissa kapott egy telefonhívást, hogy Ian autóbalesetet szenvedett. Bekövetkezett az, ami legtöbbünk legrosszabb rémálma és legnagyobb félelme: a fiatalember ugyan nem halt meg, de súlyos agykárosodást szenvedett, kerekes székbe kényszerült, csöveken keresztül táplálták és kommunikációs képességét is elvesztette, azóta állandó ápolásra szorul. Larissa ekkor úgy döntött, hogy nem kezd új életet mással, hanem folytatja a régit, és odaköltözik barátja szüleihez, kiveszi a részét Ian ápolásából. Az önfeláldozó szeretetnek lassan meglett az eredménye: Ian már tud enni, sőt, kommunikálni is, igaz, az artikuláció roppant nehezen megy neki, ami mutatja, milyen súlyosan sérült a balesetben a beszédközpontja is. 

Őszintén, ti mit választottatok volna a lány helyében? 

Pont tegnapi riport: ez a magyar lány nem volt túl szerencsés, az ő barátja, barátai egy hasonló eset után leléptek...

A választás előtt jöhet a harmadik rezsicsökkentés, a kormány ugyanis úgy látja, hogy még mindig sok tartalékuk van a panaszkodó szolgáltatóknak. Kinek van igaza?

Írj értelmes ötleteket, hogy mire költenél el 1 millió forintot. Indokold meg, hogy miért arra költenéd, és ha olyan, akkor a megvalósítás részleteit is írd le, ne csak általános megoldást. Értelemszerűen ne magadra költsd, és ne is baromságokkal gyere; értelmes, megvalósítható, használható ötleteket kérek. Magyarán: győzz meg, hogy miért hasznos az, amire költenéd, és miért hasznosabb, mint más ötletek!

(Az első idióta hozzászólásnál a lehetőség elúszik.)

(mivel imki linket nem írt, egy általam választott képre mutat a link, de nem az a lényeg... ;) b.)

„Minden ember élni akar. Auschwitzban, a Gulagon, Recsken sem lettek öngyilkosok az emberek. Ez a normális reakció, amíg van remény. Amikor viszont végleg elveszett, és valaki azt mondja, hogy meg akarok halni, az egy olyan súlyos állapot, amit tisztelni kell. Fontos, hogy legyen választójogom, akkor is, ha nem megyek el szavazni.” 

„...olyan napokat kaphat a beteg a halála előtt, amelyekre azt mondja, ez volt életem legszebb időszaka. Ilyenkor már nincs vesztenivaló, az ember olyan gesztusokat is meg tud tenni, amit előtte nem. Helyrehozza a kapcsolatot a családjával, számot vet az életével, egészen máshogy tekint vissza a múltjára, és kivétel nélkül mindenki azt mondja, kevesebb lett volna, ha ezt nem éli át.”