Izé

Beszélhetne lassabban a bemondó, mert egy szavát sem értem.

Semmi!

Engem először is az érdekelne, hogy az adott kaja mennyibe kerül Ausztriában, meg mennyibe itt. És hogy a két ár hogy viszonyul az ottani és itteni átlagkeresethez. Gyanítom, hogy kiszámolták, h hol mennyiért tudják eladni, és mennyiből kell legyártani, h megérje...
De amúgy árulhatnák a jobb minőségűt prémium változatként drágábban, aztán mindenki azt veszi, amelyiket akarja.

Nevetni szoktam a régi idők jövő elképzelésein, hogy mennyire földhöz ragadtak, de ez kivétel. A netes vásárlás például telitalálat.

Ha jól emlékszem a videóra, ezt még azoknak sem nagyon ajánlanám...

Ha 10 év körüli gyerekek játszanák, azt mondanám jópofa, de ez így nagyon ratyi... :)

Nagyon szimpatikus, ízléses hölgy. Bárcsak minden idős ember ilyen kifinomult és helyénvaló értékrenddel rendelkezne...

Persze mindenhol vannak naplopók és munkamániások, bár azért az arányok változnak. Nekem a tapasztalatom, hogy nálunk a cégnél a valódi amerikai munkatársak kidolgozzák a belüket is, jóformán soha nem mennek szabadságra a cég minden és mindenki előtt van. Ez valamilyen szinten elvárás a nem-amerikai munkatársakkal szemben is, főleg a friss alkalmazottaknál. És nem az van hogy a főnik/tulaj hajt mindenkit, ő pedig lógatja a lábát, hanem ő a legmunkamániásabb az egész bagázsból. Mellesleg teljesen korrekt/vicces/megértő ember, nincs vele gond, csak megvannak az elvárásai.
Éveken át én is hajtottam ahogy elvárták, és engedtem is hogy hajtsanak, mignem aztán egyszer éreztem hogy nem lesz ez igy jó, már kezdem nem szeretni amit csinálok (szoftverfejlesztés amúgy, 2D/3D grafikával, képfeldolgozással, stb. kapcsolatos) és akkor azt mondtam hogy kicsit lassitsunk, nem ér annyit az egész. Nem mondom, most is odaállok rendesen a munkához, de nem vagyok hajlandó hosszabb távon napi 8 óránál többet (inkább 6-7 aktiv munka + szünetek) dolgozni és ragaszkodom a legalább 20 nap szabadsághoz évente (amikor kezdtem, 10 napot alig akartak megadni). Persze többet keresnék ha dolgoznék napi 10 órát és nem mennék szabadságra soha, de az nekem nem élet (és a pénz sem motivál annyira :) ), arról nem beszélve hogy egy idő után kiégnék és megutálnám az egészet.

Azzal egyetértek, hogy aki nem birja a hajtást az próbálja kerülni az ilyen cégeket. De az is fontos, hogyha már benne van akkor próbáljon valamit változtatni sürgősen, ha másképp nem megy, keressen más melót. Olyan cégért/főnökert nem érdemes tönkretenni magunkat ami/aki nem becsül meg (talán majd egyszer a japók is megtanulják ezt). Ha az ember nem vigyáz akkor könnyen kiéghet és onnan nehéz a visszaút, ott már egy cégváltás sem biztos hogy segit.

Értem. Egy kis hazai. Mint mikor külföldön vagy, messze távol, már a térkép szélén billegve, amikor a kisváros főterén egy harsány, borízű hang, amitől még a galambok is felröppennek:
- Vazze, nézd már, a k anyját, de meglépném a buláját...!

Megtörtént... :)