Egy hat éves gyerektől szerintem elvárható, hogy szóljon valakinek, hogy eltévedt/elveszett. A fiam, ha tudja, hogy hol vagyok/mit csinálok simán nem pánikolna csak várna. Ezért valószínűleg nem kérdeznék 6 éves gyerekeket, hogy minden rendbe van-e. Nem hiszem, hogy a járókelők nagy része figyelte volna hosszú távon, hogy mióta van ott. Az éttermi rész megint pont ugyan ilyen. Nem szól csak odasétál, nem ezt várnám, ha gondja van.
Egyrészt meglátok az utcán egy "normális" gyereket tanácstalanul állni, nyilván azt hiszem eltévedt, elveszett. De meglátok egy szurtos kölyköt, azt hiszem, hogy a másik sarkon van a koldus anyja, vagy utcagyerek, vagy akármi, de nem azt, hogy most el van veszve. Sajnos, de szerintem nagyon sokan így lennének ezzel.
Étterem: bemegyek, fizetek, hogy jól érezzem magam. Meglátok egy "normális" gyereket, azt gondolom, elveszett, bejött a "normális" szüleivel, csak véletlenül itt hagyták. Bejön egy szurtos kiskölyök: zavarja a nyugalmamat, lehet, hogy büdös is, nem ezért fizettem, nem eltévedt, csak beküldte a koldus anyja, hogy kunyeráljál. Max. utcakölyök és éhes, de én meg vagyok annyira burzsuj, hogy ne zavarjon már, az étteremben. Ezzel is biztos, hogy sokan így vannak.
Tehát semmi meglepő nincs ebben, nem is beszélve arról, hogy a "normális" gyereket akár tudok is segíteni, mert nem az élete szar, csak az adott pillanata, míg a szegény kis csóró gyereken, ugyan mit tudok segíteni?
Meg nem szeretjük nézni a koldust, a bénát, a koszosat, a szerencsétlent. Ez van.