Izé

Igen, de nekünk akkor már úgyis mindegy. :) (Hogy lezárjam a vicces témát.)

Hamlettel szólva, nem bolond beszéd,van benne rendszer. Temetésedről, temetésemről mások fognak intézkedni és nem biztos, hogy óhajunk szerint leend.

Nem mertem leírni, de hamvasztás után is fel lehet használni értelmesen a "maradékot". Holttestet közegészségügyi, járványtani megfontolások miatt nem földelhetsz el csak úgy bárhol, a hamvakat viszont prímán lehet pl. kerti földbe keverni, folyóba szórni, stb. Számomra felemelőbb az a gondolat, hogy a testem anyagai maradéktalanul visszakerülnek a természet körforgásába, és új élet épülhet fel belőlük, mint hogy értelmetlenül aszalódjak egy koporsóban... A szeretteim síremléke helyett is szívesebben gondoznék pl. egy, a hamvaikkal dúsított földbe ültetett fát, azzal inkább érezném úgy, hogy valamilyen formában velünk van még, aki elment.

Ejnye, hamvasztás? Szaporítanád a széndioxidod a levegőben, megfosztanád a tápláléklánc legalján lévőket a "betevőtől"? "Mosónőnek ott a padlás", emlékezésnek meg a fénykép.

Ezt én is így gondolom. A temetéssel kapcsolatban meg legjobb lenne mindenkit elhamvasztani a halála után, aztán szétszórni. Minden más a gyászolók és a külvilág kedvéért van. Viszont tudom, hogy ha ilyen veszteség ér valakit, és tényleg szerette az elhunytat, akkor az utolsó pillanatig ragaszkodik valamihez, ami hozzá kötheti, ami megadja azt az illúziót, hogy nem ment el véglegesen, valami még ittmaradt belőle. :/ Persze, az élet velejárója a halál, természetes dolog, de attól még szar.

Halál van, volt, lesz. A Kozmoszban is történnek "tragédiák". Csillagok kihúnynak, szupernóvák robbannak...
Ma láttam Göncz Árpád temetését. Nem tudok jobb szót találni: MÉLTÓ volt - Hozzá. (Nem méltóságos.)

"Porból vétettél s porrá leszesz". Igaz. Az én felfogásom szerint, halálom pillanatában megszünök létezni. Onnantól kezdve avassanak bár szentté, imádkozzanak is hozzám rogyásig, segíteni nem fogok tudni. Mert már nem létezem.

Piramisok, kastély szerű kripták, csicsás koporsók, hm... Nekem elég egy szál lepedő s földet reám, vagy szagolhattok.

Hát, igen. Amerikában mindenből eladható üzletet, poént, bulit csinálnak. A tökéletes fogyasztói társadalom + ezzel védik is magukat, hogy ne kelljen a gyászt ténylegesen megélniük. Az is a biznisz, a buli része. Egy részről ez nem biztos, hogy baj, én is úgy vagyok vele, hogy bármivel lehessen viccelni, ne legyenek tabu témák, elég geci tud lenni az élet magától is, az embernek tényleg erős ingerenciája van rá, hogy középső ujjat mutasson a halálnak. De más részről ők már túlzásba viszik ezt. A kötelező jókedv és vicceskedés is fárasztó és unalmas egy idő után (pláne, ha valaki tényleg gyászolna) + teljesen megöli az ünnep hangulatát, amikor a csapból is az ünnepkörhöz köthető köntösbe bújtatott, de valójában teljesen oda nem illő kiegészítők, kellékek, programok tömkelege folyik (pláne már hetekkel előtte, hogy legyen időd minél több szart összevásárolni, ugye...).
A karácsonnyal kapcsolatban én úgy lázadok ez ellen, hogy nem díszítek fát (na, az a másik idióta szokás, amitől a falat kaparom), meg aggatom tele a lakást semmilyen fiszfasszal, egyetlen díszt vettem nagy műgonddal: egy iszonyatosan giccses, tökéletesen gusztustalan, csillámmal leszórt, rózsaszín girlanddal ellátott, szárnyas üvegtehén-angyalkát (igen, olyan, amilyennek elképzeled... :D). Azt lógatom ki, így veszek részt a karácsony megünnepléséről alkotott véleményemmel az eseményen. :) (A zabálás részét szeretem, legyünk már méltók az eredeti téli napfordulós ünnepek hangulatához. :D) - Na, mindegy, tudom, én nem vagyok normális.

Szerintem aki valóban gyászol, az inkább magába fordul, szűk családi, baráti körben próbálja feldolgozni a veszteséget, nem rendez látványos ajvékolást idegenek előtt egy kőtömb körül. Mondjuk én úgy vagyok vele, hogy az egész temetősdit, a halottak rothadó földi maradványaihoz való görcsös, képmutató ragaszkodást is hülyeségnek tartom. Ez senkit nem hoz vissza. Addig foglalkozzon mindenki a másikkal, amíg él, utána már hiába hordja a sírjára a virágot.

Persze, nem is magával a halloweennel van itt a baj, vagy a hallottak napjáról, vagy a mindszentekről, akikről mindenki meg is feledkezik, hanem erről az amerikás izéről. Tényleg másról nem szól a gyerekeknek az egész, mint hogy felvesz egy jelmezt, aztán megy édességet tarhálni. Aztaaa de cuki tényleg. A nagyobbak meg bebasznak, mint egy átlagos hétvégén, csak meg van spékelve egy ki vesz fel faszább jelmezt janizással. Az ünnep, az eredet, vagy bármi magasztos maszlag meg a feledésbe merül. És ez ugye begyűrűzött hozzánk is. A tököm ki volt, illetve nem volt, a múlt héten, mindenhol halloween, töklámpás, meg húúú rémisztő arcfestés. Mi közünk hozzá? Szól az egész valamiről? Egy nagy büdös semmi. Na ennek aztán a kimaxolása ez az amerikai módi, amit eljátszatnak a kiskölkökkel.

Amúgy a mi hallottak napjánk is egy nagy kalap kaki. Vagy kimegy valaki a temetőbe év közben, vagy ne ilyenkor tolja ott a szomorú hozzátartozót. Az egyetlen jó az egészben, hogy gyönyörűek tudnak lenni a temetők, ahogy ki vannak világítva a sok gyertyával.

Intézményesített tarhálás. Mondjuk régen nálunk is ilyen volt a betlehemezés, de ott legalább csináltak műsort, énekeltek, verset mondtak, stb. a gyerekek. Itt meg az van, hogy vagy adsz valamit, vagy (játékosan) megszivatnak - milyen már ez. És még jó képet is kell hozzá vágni, hogy milyen aranyosak... -,- (Teszem hozzá, ez nem a gyerekek hibája, nem ők találták ki ezt a baromságot, de jellemző, hogy csak azt nézik, mit kaptak, ki mennyit kapott...)

A másik oldalról viszont azért a halottakról való megemlékezés tradícionálisan sem mindenhol olyan gyászos mint az európai kultúrkörben. Nem feltétlenül kell ennek búval b*szott ünnepnek lennie. Mexikóban halottak napján a rokonok, barátok kimennek piknikezni a temetőbe, közben beszélgetnek, felidézik a halottal kapcsolatos történeteket, anekdotákat, közösen emlékeznek az elhunytra, otthon még egy terítéket raknak este az asztalra, ételt hagynak kinn, visszavárva a szellem(iség)ét annak, aki eltávozott. Nekem ez sokkal szimpatikusabb, mint nálunk a kötelező, 10 perces gyászos szótlanság fapofával egy sírkő mellett. (+ A vénasszonyok versengése, hogy ki visz nagyobb koszorút, több mécsest.) Ez csak a többi embernek szól, hogy nekik évente egyszer megmutassuk, hogy lám, én még mindig gondolok az illetőre.

Halottak napját telibe szarják, de Halloweent, vagy a kibaszott Valentin napot orrba szájba ünneplik. ez van.
videó: ilyet bemondani egy gyereknek, szétröhögtem magam :)

Rossz ember lehetek, de röhögtem a videón, ezen meg főleg: https://www.youtube.com/watch?v=N1pTZTHZF4E

Amúgy meg erről az egész halloweenozásról meg van a véleményem. (és nem jó)

:D

a sok édesség után nem árt kidugítani a rendszert