Egyetértek a blogbejegyzés írójával, egyáltalán nem okleveles minősítés kérdése kell, hogy legyen egy pozíció betöltése, hiszen rengeteg példa mutatja, hogy ennek megléte nélkül is alkalmas az ember a feladatokra, ugyanakkor mások meg ennek megléte mellett sem azok. A végzettség megkövetelése abból a hitből fakad, hogy ha az előírt végzettsége megvan valakinek, akkor az annak megszerzéséhez előírt elégséges képességei is megvannak. A gyakorlati életben persze ez nincs így, a kiadott oklevelek nagyon kicsi töredéke képvisel valódi teljesítményt és tudást.
A politikus szerintem ráadásul jellegzetesen nem olyan "foglalkozás", ami minősíthető tudáselemeket követel. A politizálás alapvetően érdekképviseletet jelent, ami sokkal inkább kíván meg ún. "soft skill"-eket - kommunikációs képesség, empátia, logika, érvelés stb. - mint szakspecifikus ismereteket, kompetenciákat. A modern politikai felfogásban egy mezőgazdasági miniszternek nem kell gazdasági diploma, hiszen elvileg azért foglalkoztat szakbizottságokat, hogy a szakmai kérdésekben támogassák, éppen úgy, mint ahogy egy elektronikai vállalat topmenedzserének sem kell feltétlenül villamosmérnöknek lennie. Hogy ez jó-e így, az más kérdés.
Kell-e végzettség a politikusoknak?
„Írni és olvasni azért jó lenne, ha tudna a polgármester” - nyilatkozta egy szlovák politológus, aki szerint az viszont már alkotmányellenes, hogy hazájában nemrégiben középiskolai végzettséghez kötötték a köztisztségviselést. Nálunk pedig óriási divat elővenni azokat is, akik diploma nélkül hoznak döntést. De miért?
Stickhorse 2014. 07. 08. 20:06 | #15
0
VÁLASZ
FatSnakeFoot 2014. 07. 08. 13:15 | #9
Nézd, 7-8 kilót pár másodpercig kitartani nem nagy mutatvány, meg ráadásul ő amúgy is erős.:)
"Zagyva György Gyula jobbikos képviselő az Egerszalókot Verpekléttel összekötő út felújításáról kérdezett, mert szerinte életveszélyessé vált a 20 kilométeres út. Szemléltetésképp a rossz út miatt sérült lengőkart és széttört felni hozott magával az ülésterembe, amiket fel is mutatott a parlamentben. Fónagy János válaszában azt mondta, a kérdéses utat 2011 nyarától kezdhetik felújítani. A válasz után folytatódik az alkotmányvita mai második szakasza."

3m3ricus 2014. 07. 08. 12:18 | #7
Azért egy érettségije legyen, ha már nincs diplomája. Az se árt, ha ért ahhoz, amiről beszél és nem csak a hülyeségeket fossa magából. Igazából, én a jogászokat rövid úton száműzném onnan, nem parazitákra van szükség.
DE, ami a legfontosabb lenne és nincs rá előírás, hogy tiszta erkölcsi bizonyítványnal rendelkezzen.
DE, ami a legfontosabb lenne és nincs rá előírás, hogy tiszta erkölcsi bizonyítványnal rendelkezzen.
0
VÁLASZ
tjunior 2014. 07. 08. 09:53 | #5
Miért kellene? Meg milyen végzettség?
A baj az inkább, hogy a politikusok jó része sosem dolgozott.
Kijön az egyetemről, aztán lesz valami kamu állása valami fideszes/emeszpés géniusznál, ő lesz nem tudom milyen főtanácsadója, esetleg valami állami cégnél mereszti a seggét, ahol csak arra jó, hogy hátráltassa a munkát, egy idő után teljesen elveszti a kapcsot a valósággal.

+1
VÁLASZ
izé012 2014. 07. 08. 09:23 | #2
'Senki sem volt még érettségitől nyugdíjig képviselő'
Azért ha jobban megnézzük sok politikus életpályáját láthatjuk h nem olyan sok van már hátra ahhoz h ez teljesüljön. :-) Akár címet is adhatnánk az ilyen témájú könyveknek.
Orbán Viktor: A sikeres megélhetési politikus kiskátéja - KISZ titkártól a miniszterelnöki székig
Deutsh Tamás: Még egy percet sem dolgoztam
Lázár János: Seggnyalással és kapcsolatokkal a csúcsig
Zsiga Marcell: Meg lehet élni ... érdemi munka nélkül
Mesterházy Attila: Csak mindig közel a tűzhöz!

bismarck33 2014. 07. 08. 09:08 | #1
Na ez a kép már megint ugyan mi? Zagyva György Gyulának középfokú végzettsége van, az mellett, hogy van villanyszerelő szakmája. Nem vagyok a közhelyek híve, de inkább egy nem agyoniskolázott (de attól hasznos és értékes munkát végző) hazafi legyen a Parlamentben, mint egy Prof. Dr. hazaáruló! Sajnos azért is tartunk itt, mert az utóbbiból volt több az elmúlt évtizedekben.
+1
VÁLASZ
Attól hogy valaki úgymond tanulatlan, még nem jelenti azt, hogy nincs meg a józan paraszti esze, a normális ítélőképessége. Persze neki nem kell szaktárcát vezetnie, de lássuk be: az hogy agyontanult valaki, még nem jelenti azt sem, hogy az adott pozícióját el tudja látni. Az Orbán kormányban is nagyon sok inkompetens idióta ül a nem megfelelő helyen.
Nagyon sok posztot nem a rátermettség határoz meg, hanem ki mennyi támogatót hozott a kampányhoz, ki mit tudott anno kialkudni, amikor a tortát szelték.
Aztán meg vegyük a "végzettséget". Ugye milyen fasza pozíciókat lehet elérni fénymásolóval. Vagy a "hejesírással"?
Elég ha van papír.
Aztán a képviselő urak hajlamosak megfeledkezni azokról is, akik nem tömik a zsebüket valami lobbi címén.
Nem feltétlen iskola kellene, hanem becsület.
Szerintem.