Izé

"Milyen volt könyvesége? nem tudom már", írva volt, hogy angol úriember nem segít, csak ha felkérik, de akkor azonnal.
Ezzel szemben a bibliai Lukács mit mond: http://beszelgetes.hu/irgalmas-szamaritanus-tortenete/
Ugyanakkor:
- Szegény. Most sietnem kell.
- Úgy kell neki, részeg disznó.
- Velem se törődik senki...
- Elkérnék ezek még az utólsó cigarettámat is.
- Vannak itt mások is akik segítsenek.
- Nem akarok szerepelni a Kékfényben.
etceterá

Azért ez ennél egy kicsit összetettebb dolog. Félreértés ne essék, nem mentegetőzni akarok(nincs is miért), de azért ne egy 3 perces megvágott videó alapján kelljen megítélni az emberiséget, vagy csoportot. Ahogy már lentebb is írtam, ez a segítségnyújtás helyzetfüggő. Sajnos vagy nem sajnos, segítségnyújtáskor vagy annak mellőzésekor az ember mérlegel. Erre legtöbbször pár pillanat van. De van olyan helyzet, amikor a nagy "rohanásban" meg sem halljuk vagy fel sem fogjuk a történéseket. Ez nyilván egy nagyvárosban sokkal intenzívebb jelenség, mint mondjuk egy 42 fős faluban. A városi embert megedzi az állandóan nyüzsgő, vad forgatag, a hangos zajok és a hangyamód rohangáló embersereg látványa.
Kérem azokat, akik most annyira ledöbbentek ezen képsorok láttán, hogy legyenek kedvesek és tegyenek meg egy utat a pesti belvárosban a reggeli vagy délutáni forgalomban. De ne egyszer, hanem rendszeresen heti többször, több hónapon át. Kíváncsian várom a megfigyelés eredményét.
Mert ugye azt senki nem várja el a másiktól, hogy minden szórólapos papírját elvegye, az összes kéregetőnek adjon, hogy minden egyes hajléktalantól megkérdezze a napi közérzetének alakulását, hogy megálljon minden egyes koszos, piás, drogos figurának, aki csak azt motyogja folyamatosan kántálva, hogy "segítség"...
Az is érdekes dolog, ha már segítségnyújtásról beszélünk, hogy mennyire fontos a személyes kontaktus. Nem kell díjazott kutatónak lenni ahhoz, hogy észrevegyük, hogy ha egy hajléktalan időt és energiát nem sajnálva, kulturáltan, tisztelettudóan leszólít valakit, hogy támogassa egy kis apróval, akkor az nagy valószínűséggel sokkal előbb fog segítséget kapni, mint az, aki egy sarokban gubbasztva, nyakig bebugyolálva döglik, egy műanyag pohár kíséretében.

Arra is kíváncsi lennék, hogy hányan kapják fel a fejüket a belvárosban egy riasztó autó miatt és hányan teszik ugyanezt vidéken egy csöndes kis utcában?!

Továbbá azt sem tudjuk ezeknél a videóknál, hogy a felvétel többi részénél nem ment e oda egy tucat ember segíteni. Csak hát ez így sokkal hatásosabb, figyelemfelkeltőbb, érdekesebb.
Nem mondom, hogy nem létezik ez a jelenség, de nem kell túlparázni ezt a dolgot, régen sem volt sokkal jobb a helyzet. A felgyorsult, rohanó világ, az ingerküszöbünk kitolódása, a cseppet sem nyugodt életvitel ezt teszi az emberekkel. Nem egymással, csak egymás mellett élő gépekké válunk szép lassan. Ez sajnos az elvárás és a követelmény...

Több kommentelö irja hogy csak akkor menne csöveshez ha az kér segítséget. De a gyerek a videoban többször kéri a segítséget mégse törödik vele senki!!!

Meg a dologhoz az is hozzátartozik, hogy nem mindenki örül ám neki, ha odamennek hozzá az emberek. Velem is megtörtént már, hogy bajban lévő(nek látszó), fekvő csövihez odamentem, hogy segítsek -e, hívjak -e mentőt, de elküldött a fenébe, hogy foglalkozzak a magam dolgával. Nyilván legközelebb már nem fogok odamenni senkihez, csak ha maga kér segítséget / nagyon egyértelmű, hogy bajban van. Fordított helyzetre is van tapasztalatom: még kamasz koromban egyszer elájultam a metróban, és egy srác vitt ki, hogy magamhoz térjek. Azonnal kaptam segítséget, ami jól esett, viszont tolongott mellettem rengeteg kíváncsiskodó katasztrófaturista is, ami baromi kellemetlen volt. Nem elég, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, arra ébredtem, hogy én vagyok a helyi látványosság is. Szóval nem biztos, hogy az a jó, ha tizen odaugranak valakihez, ha bajban van. Úgyis csak egy tud érdemben segíteni, a többi csak a száját tátja, ami viszont marha kényelmetlen annak, aki amúgy is szar helyzetbe került. Nem hülyeség az, hogy ha nem tud / akar valaki segíteni, akkor inkább haladjon tovább a bámészkodás helyett.

Tekintettel arra,hogy francia én még belé is rúgtam volna :)

Hát, ahol én lakom, ott biztos nem adnám oda senkinek sem a mobilomat, max. mondja a számot, és majd én felhívom. De közben meg valahol olyan rossz, hogy bizalmatlanok az emberek, és pusztán egy kisebb réteg miatt. Mert a legtöbb ember csak normális.

Nem tudom, tényleg sok mindenkinek nem segít az ember, meg úgy gondoljuk, hogy az ő hibája, miért ivott, biztos beszívott, majd más is segít stb. Közben meg belegondolok, hogy ha mennék éjjel tök részegen az utcán, mert mondjuk születésnapom volt, és összeesek, és véletlenül valami lazább cucc van rajtam, és senki nem segítene, hát eléggé a lelkemre venném.

Nálam mondjuk nem lenne nyerőbb egy öltönyös faszi, vagy egy bomba csaj sem, pusztán a kinézete miatt, mert alapvetően bízom az emberekben, illetve ha bizalmatlan vagyok akkor mindegy is hogy néz ki valaki. Általában nem a ruhája alapján ítélem meg az embereket.

Nagyon jókat írt Nas és blackmumus. Valószínűleg, azért látom én is így a helyzetet, mert született "bunkó" pesti vagyok.:)
Én nem hinném, hogy ilyen alapon meg kéne különböztetni városi vagy vidéki embert. Mindkét esetben vannak igazi büdösbogarak és értékes, jóérzésű emberek. Ez neveltetés, életszemlélet, habitus kérdése.
Az meg egy baromság, hogy mindenkihez oda kellene menni, hogy "miben segíthetek?", aki a földön fekszik. A helyzet adja, hogy mit cselekszik az ember. Egy szemmel láthatóan ittas, viseltes kinézetű fószert nem fogok nyaggatni, viszont egy előttem összeeső vagy az út közepén keresztbe fekvő, vélhetően elesett, kábult embert felsegítek.
Ez nem nagy felfedezés. Van 1000 helyzet, melyben mérlegelünk mielőtt segítséget nyújtunk, vagy sem.
Kérdem én, ha valaki odamegy hozzátok, hogy kölcsönkérje a mobilotokat egy hívás erejéig(velem már volt ilyen...én kértem segítséget, és kaptam is elsőre), akkor odaadjátok minden esetben? Ugyanúgy jártok el, ha egy szemmel láthatóan bajban lévő koszos kis roma gyerek kéri, mint ha egy jól öltözött üzletasszony vagy egy dögös csajszi?
Megállsz segíteni az autóút mellett integető hajléktalannak(aki rosszul van)?És az ugyanúgy kalimpáló sármos fiatalembernek vagy szexi cicababának?:)
Óóó,mennyi ilyen videót lehetne még összerakni...

" Ha egy öltönyös ember, akkor hívok mentőt, mert nagyon kicsi az esély, hogy részegen kifeküdt volna."

Mostanában sajnos egyre gyakrabban fekszenek öltönyösök is az utcán, mert bizonyos alternatív körökben nagy divat lett öltönyben eljárni a kocsmába vagy diszkóba és ott jól szétcsapatni magukat, reggel meg nem győzik egymást összekotorni. :) Bár mondjuk nappal még azért mindig nem gyakori.

A nagyvárosi emberek sokszor liberálisabbak, toleránsabbak, több embert látnak a szűkebb (pl munkahely) és tágabb környezetükben (pl utca, aluljáró) és több kirívó viselkedésformával is megismerkednek (agyontetováltak, agyonpiercingezettek, kopaszok, punkok, buzik, ribancok, stb) ezért jobban elfogadnak mindenféle másságot is. Viszont ez azzal jár, hogy ami egy kicsit elüt az átlagostól azt nem veszik már észre. Pontosabban nem is elüt az átlagtól, mert egy részeg csövest már átlagosnak tartanak, de egy részeg öltönyöst még nem, ezért az öltönyösnek még megállnak, de a csövesnek már nem.

Egy kisvárosban ha a földön fekszik egy csöves akkor legalább belerúgnak,hogy felnyög-e, egy faluban meg egyből körbeállja a fél falu és hívják a mentőt. Viszont falun ha valaki nem áll meg segíteni azt meg is szólják, és hónapokig felemlegetik, mert a pletyka körbejár, nagyvárosban meg azon lepődik meg mindenki ha valaki megpróbál segíteni.

Amúgy meg vannak azok az emberek akik érzik a belső késztetést, hogy segítsenek az útközepén fekvő kukalakón, de a látvány és a szagélmény legyőzi ezt a késztetést. Annak ellenére, hogy sokszor odamentem már mattrészegen fetrengő félhulla csöveshez nem mondom biztosra, hogy minden esetben odamennék. És nem csak azért mert büdös, meg koszos, ott dolgoznak közben bennem a sztereotípiák, a "majd más segít" elv, a "megérdemli ha ennyit ivott, legközelebb fulladjon is bele" és hasonló kijelentések, a fertőzésektől való félelem és ezek néha legyőzik a segíteni akarást. De ezek ellenére többször segítettem már mint nem.

Na és akkor meg is van a tökéletes alibi, miért nem akarok én soha a büdös életben nagyvárosban lakni :) És ezt egyáltalán nem rosszindulatból mondom, csak egyszerűen hálásan, hogy egy kisvárosban lakhatok, ahol ilyesmi elő sem fordulhat.

"Egyébként saját tapasztalatom alapján (tisztelet a kivételnek) azt veszem észre, hogy a legtöbb nagyvárosi ember ilyen közömbös a többiek felé."

Mert ha nap mint nap azt tapasztalod, hogy egy átlagos utazás során is alsó hangon öten állnak az utadba, hogy cigit / pénzt / 1 %-ot / telefonszámot lejmoljanak tőled, vagy szórólapot / vallást / kiskutyát, etc. sózzanak rád, akkor egy idő után önvédelemből felveszel egy olyan arckifejezést és menettempót, ami reményeid szerint egyértelművé teszi, hogy nem érsz rá az ilyesmire.
Kisebb településen, ahol mindenki mindenkit ismer, persze, hogy más a helyzet, de ehhez az is hozzátartozik, hogy ott az emberek kevésbé tudnak visszaélni az ismeretlenséggel, így kevésbé van pofájuk hülyeségek miatt megállítani másokat...
A másik, hogy nem arra vagyunk beállítva, hogy naponta több száz emberrel találkozzunk, foglalkozzunk. Ez frusztrációt és fásultságot szül, ami szintén nem a segítőkészségnek kedvez.
A harmadik a tömeghatás: ha sokan vannak pl. egy baleset bekövetkezésekor a helyszínen, akkor nem érzi az ember annyira érintettnek magát, hiszen ott van egy csomó másik ember, akiket ugyanúgy terhel(ne) a segítségnyújtás felelőssége.
Mindent összevetve szerintem ez nem ilyen vidéki ember vs. városi ember problematika, hogy lám, a vidékiek mennyivel segítőkészebbek. Pár városban eltöltött év, és ők is ugyanúgy nem fognak segíteni, illetve egy városi ember is segít, ha ő az egyetlen, aki ezt megteheti.

Minap a Jászainál jártam-keltem, mikor is látom, hogy láthatólag otthontalan úriember a virágágyásban fetreng, és nagyon próbál felállni. Nem csak simán részegnek tűnt, hanem izzadt, kontrollálatlanul mozgott, mintha cukros lenne, és igen rosszul.

- Jól van? - kérdem.
- Őáááodmm.
- Tudok segíteni?
- Arrod...
- Hogyan?
- Aprrót?

Nem tudtam, csak röhögni, és otthagyni a picsába.

Ettől függetlenül, szedtem már ki vérző csövest villamossínekről, láttam el epilepsziás asztal alatt fetrengőt a mcdonaldsban, szedtem össze pár szatyrostul taknyoló öregnénit (még haza is kísértem, mert hős vagyok ;) )

De ha egy csöves a pad mellett fekszik mozdulatlanul, max ránézek, él e még. Ha egy öltönyös ember, akkor hívok mentőt, mert nagyon kicsi az esély, hogy részegen kifeküdt volna. Ha utca közepén nappal fekszik a csöves, akkor meg (hacsak nincs mellette két üres kannás, és lélegzik) ugyanezt tenném.

A nagyvárosban amennyi őrült, drogos, alkoholista véglényt látsz magából kifordulva viselkedni, azért megacéloz.

És imádom a Holdfényszonátát....

A csúsztatást itt arra gondoltam, hogy nem meglepő, ha két különböző típusú embernél különbözők a reakciók. Mint a fuck the poor - help the poor videónál, vagy a nem veszik észre a hajléktalan rokont videónál. De lehet rosszul fogalmaztam, inkább akkor nem annyira meglepő számomra. Lehet hogy mert nagyvárosi vagyok :)

Most ezen a kisváros nagyváros dolgon elgondolkodtam. Azon azért nem csodálkozom, hogy egy kisebb városban barátságosabbak az emberek, talán nem találkozik az ottani lakó annyiféle, és annyira idegen emberekkel. Mondjuk el tudom képzelni, hogy Szombathelyen kevesebb a csöves, vagy a zsebes, kevésbé tartanak az emberek attól, hogy ha egy idegen megszólít, akkor lehet, hogy már ki is rabol, ezért barátságosabbak is. Az nem biztos, hogy nyugodtabb az élet, meg a tempó, inkább a nagyvárosokban jobban sietnek az emberek. Bár nem tudom miért, és ez miért befolyásolja amúgy a kedvességüket, vagy a nemtörődömségüket. Egyébként nem tudom, van-e erre valami szociológiai tanulmány, vagy egyáltalán lehet-e ez téma és különbség, de szerintem az sem mindegy, hogy valaki egy nagy városban nőtt is fel, vagy csak oda költözött és ott él. Mármint a közömbösség terén. Mert el tudom képzelni, hogy aki máshol nőtt fel, és utána költözött egy nyüzsgőbb, rohanóbb városba az 1 annyira át akarja venni a ritmust, és annyira nagyvárosinak érzi hirtelen magát, hogy azért közömbös, vagy 2 pont az ellentéte, az kevésbé lesz közömbös, mert még emlékszik milyen barátságosak voltak az emberek ott ahol felnőtt. És fordítva is, lehet, hogy született nagyvárosi azért annyira közömbös, mert ebbe született bele, vagy az ellentéte, kevésbé közömbös, mint aki "feljött" a városba, mert őt nem annyira zavarja a városiassággal együtt járó negatívum, jobban hozzá van szokva, nem akarja elfordítani a fejét, mert nem fáj neki látni. Na azt hiszem az összes verziót felvázoltam, kíváncsi lennék melyik igaz, van-e valami törvényszerűség vagy nagy átlag erre.

Ja és azért az sem mindegy, hogy mondjuk Budapesten merre jársz. Mert a vidékiesebb külterületeken adott környéken jobban ismerik egymást az emberek, míg mondjuk a belvárosban mindenki idegennek hat.

Én spec. még a cigánygyereknek is megállok, ha hozzám szól, azért a para bennem van, max. nem adok neki cigit, ha azért állított meg. A szórólaposoktól viszont mindig elveszem a lapokat, mert nagyon szar meló. A csöviktől is meg szoktam kérdezni, hogy mi van velük, ha keresztbe fekszenek az utcán.

Ami a legmeglepőbb viszont a videón számomra az nem az, hogy a földön fekvő ember mellett elmennek, hanem amikor látják, hogy összeesik, na akkor sem segít senki.

"A srácról simán azt lehetne hinni, hogy részeg/csöves/drogos bár oké nem tipikus és koszos hajléktalan figura, de akkor is. Ettől függetlenül még a legcsövesebb csövestől is illik megkérdezni, hogy jól van-e, ha az út közepén fekszik, max. ha válaszol, ott lehet hagyni."
Tehát le is írtad, hogy miért nem csúsztatás... ;)

Egyébként saját tapasztalatom alapján (tisztelet a kivételnek) azt veszem észre, hogy a legtöbb nagyvárosi ember ilyen közömbös a többiek felé. Sokszor mikor Pesten járok, meglepődöm ottani rokonokon, barátaimon, amikor rám szólnak, hogy minek állok meg idegeneknek mikor megkérdezik, hogy hogyan tudnak eljutni xy helyre... de még azért is rám szoktak szólni, amiért szerencsétlen fillérekért dolgozó szórólap osztogató emberektől elveszem, amit a kezembe nyújtanak. Miért ne segítsek rajtuk annyival, hogy elveszem? Lerohad netán a kezem?

A slamposabb, amikor összeesik egyáltalán nem néz ki csöves hajléktalannak, mégis sokan csak elsétálnak mellette, mintha hót természetes dolog lenne, hogy egy fiatal srác fogja magát és megpihen az utcán. Továbbiakban pedig egy csomóan elsétálnak mellette úgy, hogy közben hallják azt is, hogy segítséget kér. Mondjon akárki akármit, nem normális dolog ez...

Az a baj, hogy már annyi "teszteljük az utca eberének segítőkészségét" videó van az interneten, hogy lassan már azért nem fogunk az utcán összeeső emberen segíteni, mert legyintve azt mondjuk, hogy: "Na ezek megint csak próbára akarnak tenni minket.".

Azért ez már megint egy kicsit csúsztatás. A srácról simán azt lehetne hinni, hogy részeg/csöves/drogos bár oké nem tipikus és koszos hajléktalan figura, de akkor is. Ettől függetlenül még a legcsövesebb csövestől is illik megkérdezni, hogy jól van-e, ha az út közepén fekszik, max. ha válaszol, ott lehet hagyni.

Gondolom a dolog pszichológiája az lehet, hogy az öltönyösre azt hiszik, hogy ő fontosabb, sikeresebb, normálisabb ember, mert ugye öltöny van rajta. Az öltönyösnek biztos betegsége van, míg a nem öltönyös lehet, hogy jól beszittyózott.

Azért szomorú hogy elmennek az emberek egy földön heverő ember mellett, vagy ugye ami tavaly történt nálunk, hogy a meztelen útra ugró embert csak fényképezték, de nem akartak segíteni. Viszont megint csak előjön az, hogy vajon én segítenék? Biztos?