Izé

értem, mi a feltétel nélküli szerelem vagy szeretet, mert én is éltem már át. igazából a fasz rossz oldalán voltam, mert arra voltam jó, hogy féltékennyé tegyenek valakit. a szomorú, hogy erre évekkel később döbbentem rá. persze akkor is mondták, amikor megtörtént az eset, meg megértettem én, csak nem voltam hajlandó felfogni. erre mondják, hogy a szerelem vak.

az, hogy vannak feltételei a szeretetnek, számomra azt jelenti, hogy nem játszanak el ilyet az emberrel. a szomorú, hogy amikor ez megtörtént velem, még nagyon sokáig képes lettem volna megbocsátani annak, aki átkúrt, sőt, boldog lettem volna, ha visszafogad, de így utólag nagyon boldog vagyok, amiért NEM tette, sőt, képes lennék az illetőt megfojtani egy kanál vízben. dróthuzallal. meg egy láncfűrésszel. de még egy pisztoly is elférne az oldalamon...

szóval persze, létezik feltétel nélküli szeretet, csak nem a realitás talaján. és miután megtapasztaltad a rosszabbik oldalt, többé már nem engedi a tudatalattid, hogy ez megtörténjen veled még egyszer. egyszerűen alapból kizárja a kialakulás kockázatát. szopóág, de ez van. tudniillik azóta sem voltam szerelmes (kb 7 éve), és bár hihetetlenül hiányzik az érzés, lassan de biztosan kénytelen vagyok elfogadni, hogy ez van. az agyam felhúzott egy olyan védelmi vonalat, ami egyelőre áttörhetetlennek tűnik, és bár sokan próbálkoztak átjutni rajta, olyanok is, akik megérdemelték volna, sajnos volt annyira "scumbag brain"em, hogy visszadobja őket.

szóval igen, van feltétel nélküli szeretet... amíg nem szopod be a harcif@szt. utána már nagyon kemény feltételei vannak a szeretetnek, amiket én sem tudok megfogalmazni, mert még nem teljesítette senki. majd ha megtörik a jég, akkor talán meg tudom mondani, hogy hol a gyenge pont. addig maradok egy szőrösszívű gyökér.
ez amúgy is kényelmesebb :)

Egy a témához részben kapcsolódó békés kis animáció... http://vimeo.com/13483867

én is szeretek valakit annak ellenére, hogy ő engem nem szeret úgy és vannak tulajdonságai amik bosszantanak. nem tudom miért, egyszerűen így van. :S
ha feltétele van annak, hogy valakit szeretsz, tehát mondjuk csak akkor szereted, ha ő is szeret, vagy ha így meg úgy viselkedik, vagy ezt meg azt csinálja, akkor az nem is igazi szerelem. Persze vannak határok amiket ha túllép akkor már nem tudod szeretni. azokat meg kell vele beszélni. hogy ezen meg azon ha nem változtatsz akkor nem tudlak tovább szeretni és ha ő is szeret téged akkor hajlandó lesz kompromisszumokra, de ennek kölcsönösen működni kell. ha nem megy akkor tovább kell lépni.

szerintem arra valók a barátok, hogy néha megmondják, ha hülyeségeket csinálunk. mire jók azok akik csak azt mondják amit mi hallani akarunk? a barátaimtól én elfogadom a kritikát és nem sértődök meg, sőt meg is köszönöm az őszinteségét.
persze aki nem a legjobb haverom azt valószínű nem oltom le nyers őszinteségemmel, mert nem feltétlenül fontos megutáltatni magam vele, de azért azt sem árt elfelejteni, hogy akit mindenki szeret, azt senki sem szereti igazán...

jó, persze, megcsinálok olyan dolgokat is amikhez nincs kedvem azért h segítsek a szeretteimnek. a szeretkurva inkább a kapcsolatokban érvényes. azért fogadok el bármit, bárkit, hogy ő szeressen.

az, hogy mások tapasztalatait figyelembe veszem és ha látok benne rációt akkor változtatok az életemen egy dolog. mi köze ennek ahhoz hogy másoknak felelek meg?

hát én is így értem. pl. hogy ne azért menjél orvosnak mondjuk mert a családba mindenki az és azt szeretnék, hogy te is az legyél. ha más dolog érdekel, mondjuk az üzleti élet akkor csináld azt. Így értelmezem én azt, hogy ne mások életét éljük.

persze az alapot meg kell teremteni, de itt is arról van szó, hogy ne dolgozzunk 7/6 12 órát + még otthon is, meg h mindent időt a karrierépítésre szentelni, azért hogy elérjünk egy áhított pozíciót ami "hatalmat" ad. mert mit ér a pénz és hatalom, ha nem lehetek a családdal eleget.

az érzelmek tekintetében nem értek egyet. ha elmondod neki, hogy szerelemes vagy belé akkor két dolog történhet: visszautasít, vagy ő is hasonlóan érez. Onnan már az ő döntése hogy otthagyja-e a régi kapcsolatát, vagy sem. A barátság nem feltétlenül megy tönkre. Az meg hogy meg fogja-e bánni, senki sem tudhatja, de ha olyan jó lett volna az a kapcsolat amit otthagyott akkor nem kezdett volna másikba... lényeg hogy tudni fogod, mi a pálya és nem lesz később az, hogy mi lett volna ha...

A postból mindenki azt szűr le/szívlel, amit akar. Kicsit szentimentális az én ízlésemnek, de ez legyen az én bajom. Volt olyan rokonom, aki halálos ágyán rohadtul nem így reagálta le a dolgot, nem jutott nagy felismerésekre, nem világosodott meg úgymond :P

Stickhorse-nak van egy véleménye. Neki ez, másnak más. És? Ha valami nem egyezik, homogenizálni kell? A véleménykülönbség szerintem nem baj, sőt. Másféle rálátást enged a világra.
Haláli unalmas lenne, ha mindenki mindenről ugyan azt gondolná :P

Szintén osztom azt a meglátást, nem a kor privilégiuma a bölcsesség, és nem feltétlenül sanyarú gyerekkor kell ahhoz, valaki korán felnőjön, vagy éppenséggel bölccsé váljon.

ja, igen, és "feltétel nélkül" is csak a mesékben meg a filmekben szeretnek. a szeretet bizony elhalványul, ha nem viszonozzák, arról nem beszélve, hogy azt is ki kell érdemelni, pont mint a tiszteletet.
az, hogy valaki feltétel nélkül szeretni fog, ugyanolyan bullshit, minthogy feltétel nélkül tisztelned kell pl a szüleidet.
hát lófaszt.
a tiszteletet is ki kell érdemelni, akármikor is születtél. a szeretet is ki kell érdemelni, akár kurvulásnak hívod, akár bármi másnak.

drága tremor, nagy téveszmékben élsz, és ezt nem rosszból mondom.

először is minden emberi lény azt szeretné, hogy szeressék, és bár tényleg sokat ér, meg nagyon jó, ha a saját elképzeléseidet tudod követni, azért ha mást sem csinálsz, akkor egy egocentrikus fasz leszel.
persze ez nem azt jelenti, hogy csak mások akaratának kell élni, hanem hogy találd meg az aranyközéputat.

aztán a pénz... persze, nem jó, ha az értékrendedben az képezi a végső célt, de azért lássuk be, hogy sajnos kell az élethez, méghozzá nem is kicsit.

ha nem mutatod ki az érzelmeidet, az nem a gyávaság vagy megalkuvás dolga, hanem pl ha a valaki, akibe szerelmes vagy már jó ideje boldog kapcsolatban él, akkor ha igazán fontos, és képes vagy a racionális gondolkodásra, akkor rájössz, hogy inkább magadba fogod fojtani a kis érzelmeidet, és nem fogod szétbaszni az életét. gondold végig. ha nemet mond, oda a barátságotok is, ha pedig igent, akkor lehet, h élete legjobb választásától fosztottad meg...

mellesleg attól, hogy valaki a halálos ágyán fekszik, még nem biztos, hogy olyan sokat élt, és annyira bölcs, amennyire azt hinni szeretnénk. lehet, hogy pont egy 16 éves agytumoros mondta, hogy "bárcsak több időt töltöttem volna a barátaimmal", ezek pl nincsenek benne a cikkben...

én ajánlanám figyelmedbe ezt a cikket (angoltudás szükségeltetik):
http://www.cracked.com/blog/the-6-most-quoted-pieces-advice-that-are-usually-wrong/
meg úgy általában ezt az oldalt elég érdemes böngészni, mert annak ellenére, hogy egy humoroldal, gyakran igen komoly témákról írnak benne (persze humoros hangvétellel)
Csernusnak pedig több könyve is van, amiket bár érdemes elolvasni, de azt is érdemes tudni mellé, hogy a pszichológusok legtöbbször nem ismerik el Csernust. mondjuk szerintem is inkább filozófus, mint orvos...

Vállald fel az érzelmeidet: szeretet kimutatásával egyetértek, de vannak emberi kapcsolatok, amiknek jobbat tesz néha a nyers vélemény és érzelmek visszafogása. A barátodnak se mondod a szemébe minden hülyeségét, pedig nem fogsz mindennel egyet érteni, de "jobb a békesség", azaz a megalkuvás, kompromisszum.

Ugyanígy elnézel és megteszel sokmindent a családodnak. Nem azért mert "szeretetkurva" vagy, hanem mert a társas együttélés alapszabálya az alkalmazkodás.

Pénzhajszolásról én sem beszéltem, de ha nem dolgozol, enni sem fogsz tudni adni a családodnak, azt pedig sajnos egy szeretetteljes ölelés nem kárpótolja.

A barát megutálása tényleg erős volt, de minden kapcsolatot képes megölni a túl sok együtt töltött idő. Vagy megunod a másikat, akarva akaratlanul is, vagy görcsösen elkezdesz a hibáira figyelni.

Egyébként ha magadnak akarsz megfelelni, miért mások megbánásai alapján akarod ezt csinálni?

azt hiszem ezt hívják szeretet kurvának. azért csinálsz valamit amit nem is akarsz és nem is okoz örömet, hogy mások ezért szeressenek... mindig magadnak kell megfelelni, nem másoknak. a családnak, barátoknak, szerelmednek feltétel nélkül kéne szeretni, nem csak akkor ha azt csinálod amit ők akarnak...

ha nem mutatod ki az érzelmeidet pl. h szeretsz 1 csajt, az azért van mert félsz a kudarctól és gyáva vagy. ha meg nem szereted és azt nem mondod el akkor már megint szeretetkurva vagy...

nem hinném h a pénzhajszolás többet érne mint a családdal, szeretteiddel eltöltött idő..
inkább kevesebb pénzzel is beérném, csak többet lehessünk együtt. szted a feleségednek, gyerekeidnek mi ér többet: több pénz vagy h több idő töltsetek együtt? ha a pénz akkor ott valami gond van...

milyen barát az olyan akivel ha sokat vagy megutálod? :D akkor az nem is igazi barát. csak egy szimpatikus valaki, akinek még nem ismered az igazi oldalát.

az jó ha tudsz örülni annak is ami van, de nem szabad lemondani a vágyakról, álmokról. az már megint megalkuvás és szintén a kudarctól való félelem jele.

én nem vonom kétségbe ezeket a dolgokat. azok akik már leéltek egy életett csak jobban tudják, hogy mi nem volt jó benne. az életed végén már nincs lehetőséged a saját hibáidból tanulni, ezért érdemes tanulni ezekből a megbánásokból. szerintem.

ajánlom figyelmedbe a távkapcs című filmet és csernustól a férfi könyvet. ;)

ezt tanusítom, van, aki már tizenévesen teljesen egyedül marad, és úgy kell kitapasztalnia az élet ügyes-bajos dolgait, én ismerek is ilyet, és nagyon nem lennék a helyében.
másrészt az előző érveléseidet már a legelső posztodban ki kellett volna fejtened, és akkor nem esnek a torkodnak :)
harmadrészt a poszt azért ilyen negatív hangvételű, mert a nővérke nem azt írta le, aminek örültek a betegek, hanem amit megbántak. biztos volt egy csomó pozitív gondolatuk is, hogy pl milyen jó, hogy ezt-azt nem siettem el, de a nővért alapvetően nem ez érdekelte, meg a megbánások is kollektívan vannak összeírva.
amúgy ez a barátság téma: nem okvetlenül az együtt töltött idő vagy a kommunikáció módja vágja gallyra két ember viszonyát. a közel- és régmúltbéli tapasztalataim alapján leginkább azt mondanám, hogy az egy vagy több harmadik személy ténykedése, vagy más külső tényező... de semmiképp sem a munkahely vagy a suli. hacsak nem vagy a titkos szolgálat embere, akkor mindig van időd legalább egy telefonra.

amikor ezt posztolták 9gag-en, csak azért nem osztottam meg, mert eléggé demagóg lett volna :D ráadásul van benne egy hiba is, de az a legkevesebb :)
amúgy lájk ^^

Megnyugtatlak, most is éppen elég ilyen hátráltató tényező van, bár teljes mértékben még nem vagyok önálló, és még néhány hónapig nem a meló veszi el elsősorban az időmet. Az, hogy 20 éves vagyok, nem jelenti azt is, hogy anyuci és apuci eltart, mint ahogy azt sem, hogy időm nagy részét kényem-kedvem szerint osztom be. Régóta nem arról szól már az életem, hogy - amennyiben végigülöm az órákat - 2-kor hazaesek az iskolából, aztán megyek "lógni" az "útszéli haverjaimmal". Legtöbbjükkel napi szinten csak telefon/internet segítségével tartom a kapcsolatot, aztán ha lehetőség van rá, találkozunk. De erre meglesz a lehetőségem 40 évesen, meló mellett is, ha akarom. A saját környezetemben is látom, hogy akinek igazán igénye van emberi kapcsolatokra, azt a munka nem gátolja, csak manapság "divat" a saját gyengeségeinket munka miatti fáradtságra meg a hatalmas megterhelésekre fogni. Pont az ilyen megterhelések ellen nyújtana valami kis támaszt a barát meg a család, amit meg ki kell használni.

Majd ha már kikerülsz az "anyuci-apuci eltart" körből és esetleg magadnak kell eltartanod magadat és a családodat, akkor majd máshogy gondolod. Lehetnek tőled független körülmények is, ami miatt nem lesz időd a barátaidra, szeretteidre és ennek semmi köze kierőszakolt kapcsolattartáshoz meg egyéb hülyeségekhez. Nem az útszéli haverjaidról van szó, akikkel "elhalványul" a kapcsolatod és ezt leszarod.

Mindig megmosolyogtatnak az ilyen hatalmas élettapasztalattal rendelkező bölcs megmondóemberek, akik 20 évesen jobban tudják, mit kellene vagy nem kellene megbánnia egy haldoklónak.

Azt hiszem kicsit túlzásba estem a cáfolataimmal. 2 erősen összefüggő dologra akartam rámutatni. Egyrészt soha nem tudhatjuk, hogy a vágyakozások megvalósítása hova vezetne, sehol nincs előírva, hogy szükségképpen csak rózsaszínebb lenne tőle a világ. És ez szerintem különösen igaz az ilyen jellegű vágyakozásokra, amiket a cikk felsorol. A kompromisszumkényszer, az önmegtartóztatás, az alkalmazkodás megkerülhetetlen. Az önmegvalósítás terén visszafog, a társadalmi beilleszkedés során gyakran előbbre visz. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is. De utólag ezek miatt bánkódni felesleges és értelmetlen, mint minden múltba mutogatás. Megtörtént, lehetett volna máshogy is, de szerintem sokkal jobb hozzáállás azt nézni, hogy miért jó, hogy így történt, mint azt, hogy miért rossz, hogy nem máshogy...

Fogmosás közben (na de miért gondolkodok egyáltalán ilyeneken fogmosás közben?) esett le, hogy ez egy Xzibit hangvételű poén volt... :D

Én méterekre járok a földtől, olyan dolgokról álmodozom, amik nagy valószínűséggel soha nem fognak megtörténni velem, de szerintem nincsen ezzel semmi gond, mert ettől függetlenül bizakodom. Ezeket a dolgokat nem lehet irányítani, legalábbis nekem nem megy és szerintem az emberek nagy része nem is akar kompromisszumot kötni. Egy életünk van, akaratlanul is a legjobbat szeretnénk kihozni belőle, ezért amikor valaki szembesül azzal, hogy megfog halni, mégsem élt át olyan dolgokat amiket szeretett volna, persze, hogy bánkódik és csupa "bárcsak" gondolatai lesznek.

Részben igazat adok neked, de a cáfolataid nekem több sebből vérzenek. Ha kimutatod az érzelmeid és ennek következtében elveszted családod, barátaid akkor nem volt eddig miről beszélnetek, hisz ha fontosak vagytok egymásnak (fú de nyálas) akkor itt érdemes kompromisszumot kötnötök.. Oké, hogy 20 évesen azt mondod, ha többet vagy barátaiddal esetleg megutálod őket, de ha az elkövetkező 40 évben a sok munka és egyéb kötelezettségek (amit mások elvárnak tőled) mellett nincs időd olyan örömökre, amik kompenzálják a csalódásaid, szerintem te is felsóhajtasz majd és dőlni fognak belőled a temérdek "bárcsak".

Mondjátok nyugodtan, hogy na még egy okoskodó "bölcs" 20 éves. Valószínűleg igazatok van, rohadtul nem tudok még semmit az életről (ill. sajnos de, csupa negatív dolgok), de a környezetemben lévő élettapasztalt emberek 95%-án látom (pedig nincsenek halálos ágyukon), hogy telis-tele vannak "bárcsakokkal" és szomorúsággal. Nem azért, mert a lehetetlen álmaikat nem tudták megvalósítani, hanem szimpla, egyszerű dolgok miatt. "Bárcsak ne kellene ennyit dolgozni (hozzáteszem igazságtalanul érdemtelen "jutalomért") és lenne több időm a családra, barátokra... (amik ha jól működnek igenis hiányoznak az ember életéből) ...bárcsak boldogabb lennék."

Bárcsak 40 év múlva is meghallgathatnám azt, hogyan vélekedsz az akkori életedről.

Nem, egyáltalán nem. Csak úgy gondolom, hogy az emberi kapcsolatok szükségképpen annyira szorosan ápoltak, amennyire kell. Ha én egy "barátommal" 2 évente találkozok, akkor abban a kapcsolatban annyi van, és felesleges is többet beleerőltetni, mert nyilván nem véletlenül csak annyit találkozok vele. Ugyanígy annak is megvan az oka, ha valakivel napi szinten tartom a kapcsolatot. A kierőszakolt szorosabb kapcsolattartásnak általában nincs jó vége. Nálam is előfordult már, hogy "elhalványultak" baráti kapcsolataim, és a kevés együtt töltött időt, a laza kapcsolattartást okoltam. Aztán kicsit jobban belegondolva beláttam, hogy a laza kapcsolattartás nem ok, hanem következmény.

""Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."
...és esetleg utáltam volna meg őket emiatt.."

Tehát minél szorosabb kapcsolatot ápol a barátaival az ember, annál nagyobb az esélye, hogy megutálja őket emiatt.
Logikus! :DDDDD

Te egy ilyen forever alone hülyegyerek vagy, ugye?

www.funpic.hu/hu/kategoriak/computer-internet/42366_ti-meg-nem-unjatok-ezeket?mode=latest&position=0&large=1 :D

Számítottam rá, hogy koromnál fogva biztos ér "támadás", nem is kellett csalódnom, köszönöm zodiac ;)

MADve, valamennyire "szándékos" is volt az a szőrszálhasogatás, szeretek nyíltan véleményt formálni, aztán nézni a reakciókat.

Aláírom, van helye a "bárcsak"-oknak az életben. Ha a jövőre vonatkozik, motivál, ha a múltra, talán segít továbblépni. Ennek ellenére változatlanul úgy érzem, hogy aki a vágyaiban keresi a boldogságot, az sokkal kevésbé tudja megélni a valós örömeit. Természetes, hogy mindenki vágyakozna egy boldogabb élet után, mint ahogy mindenben a jobbra vágyunk, de tudni kell elfogadni, hogy a vágyainknak csak töredéke teljesülhet. Szerintem sokkal boldogabb életet tud élni az, aki ahelyett, hogy folyamatosan álomképeket kergetne, megtanulja elfogadni, hogy az életnek vannak árnyoldalai is. Megértem, hogy a cikkben leírt élethelyzet más, de szerintem sokkal boldogabb életet élt az az ember, aki pl. azt tudta mondani, hogy "örülök, hogy dolgozhattam, és ezzel biztosíthattam a családom biztonságát, megélhetését, esetleg jövőjét". Az, hogy a megalkuvást választjuk, nem feltétlenül hátráltató, hiszen semmi biztosíték nincs arra, hogy a vágyaink pillanatnyi szabad megélése hosszú távon is boldog élethez vezet.

az ember mindig akkor bán meg valamit amikor már nem lehet változtatni semmin

Hé nem kell egyből az embert a koránál .. lenézni mert fiatalabb, lehet ő attól függetlenül komoly a korához képest -.- Azért mert 20 éves, attól függetlenül joga van ide írni a gondolatait!^^ Lehet neked nem tetszett , de az a te bajod!

kicsit hasogatod a szőrszálakat :)
amúgy értem én, hogy tele vagy életkedvvel és oké, hogy úgy tűnik, hogy Te még soha nem bántál meg semmit, de ezek haldokló emberek gondolatai, akiknek nyilván megvolt az okuk arra, hogy azt mondják, amit... egtöbbször ez le is van írva az idézetek után.

amúgy én is igyekszem úgy élni, hogy ne kelljen a "bárcsak" szót ilyen kontextusban használnom, hanem inkább a jövőmet tekintve vágyakozzak (pl bárcsak megkapnám a sajtóakkreditációt a Szigetre), de én hiszem, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a "bárcsak" más értelmet fog kapni... mondjuk már volt rá példa, hogy ezt-azt megbántam, pl rossz emberre hallgattam, hagytam telebeszélni a fejem, hagytam, hogy elszaladjon velem a ló... a lényeg, hogy nekem is jól esne majd, ha valaki meghallgatja a picsogásomat és megpróbálja eljuttatni ezeket a gondolatokat olyanokhoz, akik esetleg tanulhatnak belőlük.

engem a posttal kapcsolatban egy dolog háborított fel: a kép.
utálom ezt a sok bölcselkedő szart, amit a tinik és az alulműveltek ezrével osztanak meg az adatlapjukon, abban a hitben élve, hogy ők most ettől mennyivel okosabbak és életrevalóbbak másoknál. ennél csak a demotivalo.com-ot utálom jobban, meg a többi cheezeburger network-öt és 9gag-et majmoló koppincsot, főleg olyankor, amikor tükörfordítással interpretálnak egy angol szlengben íródott gag-et vagy mémet...
de mindegy, ez az én bajom :)

Egy 20 éves "életbölcseleteit".
Kösz, én inkább nem kérek ebből a sok baromságból. Majd rájössz egyszer te is. Vagy nem.

Bárcsak mégis inkább a gázszerelőt hívtam volna ki...

Én köszi. Meg igazából Toonit illeti a köszönet, ő a lelkes Pink Izé olvasó. ;)

Első pillanatban, mikor megláttam a poszt tetején a nevem, azt hittem amnéziában szenvedek. :D
Köszi. :)

Yo dawg I herd you posted on Pink Izé so I put it here, too. ;D