(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)
Nemes Jeles László filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.
(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)
Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és munkatársaira.
Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)Everything Is Illuminated (Minden vilángol)
Jonathan megszállott gyűjtögető. Nagyanyja a halálos ágyán egy fényképet hagy rá. A régi, megfakult képen a fiú nagyapja látható egy nővel, aki mint kiderül, a nácik elől bújtatta annak idején a férfit. Jonathan Ukrajnába utazik, hogy felkutassa a titokzatos asszonyt. Az út azonban nemcsak az ő, hanem helyi segítőinek, a nagymenő Alekszejnek és nagyapjának életét is megváltoztatja,ki az út során különös, elnyomott emlékeket idéz fel a múltból...Opra | 2013.03.08. 12:17:15Az egyik kedvenc filmem lett azonnal a remek a hangulata, a karakterei, a zenéje és a története miatt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy tartalmasabb filmre vágyik. Hasonló filmek még: Az élet szép, és a magyar Kalandorok c. filmek.- Mary and Max - Ausztrál animációs film, amiben egy 8 éves kislány és egy 44 éves, zsidó öregember kapcsolata bontakozik ki előttünk. Ők ugyanis levelezőtársak...szűzirónia | 2009.10.27. 11:31:46jogos
Príma primavéra
Magyar-Bolgár-Angol-Holland Koprodukció
Hazai premier: 2009. április 16.
Gábort - a középkorú, ám gyermeki ártatlansággal és naivitással élő “kisfiát” - anyu kétségbeesetten készíti fel arra az időre, amikor ő már nem lesz. Anyu egy bankrablás során meghal, és Gábor a gyilkosság vétlen tettestársával, a nevelőotthonban felnőtt huszonéves Jolival menekülni kényszerül. Egy ajándékul szánt csillárral felszerelkezve útnak indulnak a nagymama búvóhelynek kiszemelt szerbiai háza felé. Ám a ház romokban, hiszen a nagymama csak Gábor képzeletében és rajzaiban élt. A falu zsidótemetőjében ráakadnak Feri bácsira, akiben Gábor a nagymamánál töltött gyermeknyarak felnőtt barátját ismeri fel. Az ő segítségével és a megsemmisítésükre törő rablóval a sarkukban megkezdődik életre szóló kalandjuk, amely során mindketten felnőnek, és ki-ki békét köthet a világgal és önmagával.
Előzetes | ImdbDefiance
A Bielski testvérek - miután elveszítik családjukat - a közeli erdőbe menekülnek az SS elől. Tuvia, a nagyobbik fiú viszont bosszút áll szülei halálán, majd megment pár zsidót a biztos haláltól. Az erdei menedékbe aztán szép lassan szállingózni kezdenek a zsidók, akiknek a létfenntartására megalakul a Bielski brigád. A brigád hirtelen ismert lesz a zsidók közt, így a tábor létszáma rohamosan növekszik. Az élén álló két testvér pedig egyre jobban eltérő véleményen van az életben maradáshoz szükséges alternatívákról...
Előzetes: youtube | apple- Végre befutott az új Quentin Tarantino film, a második világháború ideje alatt játszódó Inglorious Bastards előzetes kedvcsinálója, melyben szó szerint nácikra vadászik Brad Pitt különleges, zsidókból álló csapata.kovacslacka | 2010.03.17. 17:36:582 marhajó videó a forgatásról:
http://origo.hu/filmklub/20100317-pillanatok-quentin-tarantino-becstelen-brigantyk-cimu-filmjenek-forgatasarol.html