Mortal Engines
Peter Jackson egy új fantasy-t készített, ami hasonlóan látványos, mint a korábbi munkái.Az új Star Wars film forgatási felvételeivel bepillantást nyerhetünk a munkájukba
King Arthur: Legend of the Sword
Cell (A Mobil)
Stephen King sokak által kritizált regénye végre a vászonra kerül, de hogy milyen minőségben, az már kérdéses, ugyanis az írót egy idő után kizárták a munkálatokból és még a főszereplők sem túl pozitívan nyilatkoztak a filmről.(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)
Nemes Jeles László filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.
(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)
Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és munkatársaira.
Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)Isteni műszak
Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.
Duplakritika: Sokkot kaptunk egy magyar filmtőlR.I.P.D. - Szellemzsaruk
Július 18.-án kerül a magyar mozikba az azonos címen futó képregény feldolgozása, melyben egy fiatal rendőr halála után is folytatja munkáját. Egy túlvilági, halhatatlan nyomozócsapat részese lesz.Mientras duermes (Amíg alszol)
César, portás egy barcelonai apartmanházban. A lakók számára csaknem észrevétlenül végzi munkáját, ő azonban nagyon is figyel rájuk. Az életük minden intim részletét ismeri. Különösen egyikükét. Clara sikeres és gyönyörű nő, aki mindig pozitívan áll mindenhez. Vidám életfelfogása az örökké boldogtalan César számára elfogadhatlan. César ugyanis mások fájdalmából táplálkozik, így élete nem lehet teljes, míg le nem törölte egyszer s mindenkorra a lány arcáról a mosolyt. Kegyetlen játékához Clara személyében tökéletes célpontra talál és a végsőkig elmerészkedik, hogy megkeserítse az életét. Azonban César kezd egyre magabiztosabbá válni, a figyelmetlenség pedig könnyen végezetes lehet.bungle | 2012.12.26. 13:05:08Sleep Tight 2011 BDRip XviD-GECKOS ;)The Iceman
Richard Kuklinski (Michael Shannon) a maffia bérgyilkosa, aki a napvilágot látott hírek szerint 1964 és 1986 között több mint 250 embert ölt meg. Kuklinski családja és közvetlen környezete semmit sem tudott valódi munkájáról, átlagos üzletembernek gondolta mindenki. Gúnynevét (jégember) arról kapta, hogy áldozatait lefagyasztja, ami miatt a rendőrség képtelen megállapítani a halál beálltának időpontját.The Last Stand
Egy elfuserált rendőrségi akció után a Los Angeles-i kábszeres osztagtól a vidéki semmittevésbe menekül Ray Owens (Schwarzenegger), aki sheriffként vállal munkát egy álmos kisvárosban. Azonban a békés semmittevés rémálomba fullad, amikor a hírhedt helyi drogkirály képzett zsoldoscsapata segítségével megszökik az FBI börtönkonvojából, és 400 milliónyi lóvéval a zsebében a mexikói határ túloldalára tart. Owens pont az útjában áll, így a helyi tapasztalatlan rendőrállománnyal igyekszik megakadályozni a drogbárót menekülési szándékában.