Vaksötét
Az év horror meglepetése, amiben egy vak ember házába betörő fiatalok egy életre szóló leckét kapnak.
A film kapcsán egy interjú a magyar származású Stephen LanggelGuardians (Zashchitniki)
(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)
Nemes Jeles László filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.
(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)
Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és munkatársaira.
Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)Weird Al a szerintem erősen túlértékelt Whiplash c. katyvaszban :D
bungle | 2015.02.10. 11:19:222. kritikában:
"Például, hogy egy zene akkor értékes, ha tele van verve hangokkal. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen jellegű filmek tehetnek arról, hogy a Dream Theaternek még mindig annyi rajongója van."
Pándi Balázsról még soha nem hallottam, gondolom valami elborult jazzdobos, aki valamit hallott egyszer a DT-ről. A DT-nek pont azóta van egyre több rajongója, mióta egyszerűsödött a zenéjük, és noha az újabb lemezeiken tényleg sok a kiszámítható, céltalan szóló és kavarás, a régi albumaikon minden egyes hangnak megvolt a szerepe, és sosem volt annyira öncélú hangszermaszturbálás, mint egy unalmas jazz vagy fusion album.
A legjobb 2013-ban, itthon bemutatott filmek az Origo szerint.
Isteni műszak
Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.
Duplakritika: Sokkot kaptunk egy magyar filmtőlLinda visszatér
Bár Görbe Nóra már 56 éves, 2014-ben egy Linda-mozifilmben fogja lerúgni a pesti rosszfiúkat. A filmhez egyelőre csak egy demofilm készült Pindroch Csabával, Johnny Golddal és természetesen Görbe Nórával.The Tall Man
A sokak által kultfilmmé avanzsált Mártírok (Martyrs) író/rendezőjének új filmje egy isten háta mögötti bányavárosban játszódik, ahol több gyerek is nyom nélkül eltűnik. Ki rabolhatta el őket és miért? A helyiek maguk között úgy vélik, hogy a különféle rémmesékből ismert Tall Man tehető felelőssé. Jessica Biel egy ápolónőt alakít, aki nem hisz a szóbeszédnek, de amikor az éjszaka közepén egy alak magával ragadja gyermekét, kénytelen változtatni álláspontján.
Nem tűnik túl eredeti sztorinak, igaz? Az előzetes alapján is egy sablonos, bugyuta horrort vár az ember, de a fordulatokban bővelkedő film felénél már a fejét fogja, hogy mi van?!? Biel pedig élete eddigi legjobb alakítását nyújtja, már csak ezért is megéri megnézni. Talán csak egy kis szépséghibája van a filmnek, hogy pár éve volt egy hasonló témát feszegető, elgondolkodtató film (SPOILER, ha még nem láttad a fenti filmet, inkább ne kattints rá!).bungle | 2012.09.02. 16:42:31Kifejtenéd?
Gengszterosztag (Gangster squad)
A Paul Lieberman könyvén alapuló film 1949-ben Los Angelesben játszódik, melyben egy különleges osztag megpróbálja a várost és a zsarukat uraló maffiafőnököt kiiktatni. Ezt egyébként nem éppen törvényes módon igyekeznek véghez vinni. Az alkotók személye akár garancia is lehet arra, hogy jó film lesz. Az előzetes is biztató. Rendező: Ruben Fleischer (Zombieland, 30 perc vagy annyi se) szereplők: Josh Brolin, Ryan Gosling, Emma Stone, Sean Penn, Nick Nolte, stb.
A filmet eredetileg szeptemberben mutatták volna be a mozikban, de a Sötét lovag: Felemelkedés denveri vetítésén történő sajnálatos lövöldözés miatt a premiert januárra halasztották, ugyanis a film egyik jelenetében épp egy moziban lőnek a nézőkre. A cikkben szereplő előzetes 2. percénél van.
A hivatalos honlapon pedig szinte semmi sincs.Rumnapló (The rum diary)
Félelem és reszketés Las Vegasban. Megvan? A Hunter S Thompson regényéből készült film Johnny Depp főszereplésével mára már kultfilm lett. Ez lehet a következő. Depp néhány közönségfilm után most visszatér abba a világba, ahol a tudatmódosító szerek segítségével igazán jó sztorit lehet írni. Paul Kemp újságíró csak pihenni jött a Karib-szigetekre (Rum? Karibi térség? Úgy látszik, Depp nem tud elszakadni Jack Sparrowtól), ám mégis olyan kalandokba keveredik, melyekbe józanon nem biztos.szomoja | 2011.09.28. 15:13:07wááá nagyon vártam már,remélem felér a könyvhöz :D
https://www.youtube.com/watch?v=WsQVdrillxA