Amanda Knox
A Netflix dokumentum sorozata a kétszer elítélt, kétszer felmentett gyilkosról, aki brutálisan végzett a szobatársával.The Raid: Redemption
(Az alcímet később kapta, mert a rendező trilógiát tervez.)A The Raid meglehetősen keménynek tűnik az előzetese alapján, főszereplője pedig az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő indonéz akciósztár és harcművész, Iko Uwaist lesz.
Az indonéz akciófilm, melyet a minap a torontói filmfesztiválon mutattak be, moziforgalmazásba csak 2012-ben kerül, hazájában például január 19-én. A filmet író és rendező Gareth Evans neve értelemszerűen csak keveseknek csenghet ismerősen, pedig nem kezdő, hiszen két, ugyancsak inkább a felnőtteket megcélzó filmet (Footsteps, Merantau) már készített. A The Raid főszerepeiben Iko Uwaist, Doni Alamsyahot, Joe Taslimot, Yayan Ruhiant és Ray Sahetapyt lehet majd látni. A film Dzsakarta városában játszódik, ahol is egy nyomornegyed szívében található egy bevehetetlen rejtekhely, melyben a világ legveszélyesebb gyilkosai és gengszterei húzhatják meg magukat. A rendőrségnek eddig az épület megközelítésére sem volt lehetősége, azonban egy elit kommandóscsapat megpróbálkozik a lehetetlennel és megpróbálja levadászni azt a drogbárót, akié a rejtekhely.- Szilágyi V. Zoltán KAFF-on díjazott animációjában szóról szóra elhangzik Mansfeld Péter ítélet végrehajtását dokumentáló jegyzőkönyv, miközben a képzőművészet és a film sajátos nyelvezetén, víziószerűen jelenítik meg a fiatal elítélt utolsó perceit.
Válogatott gyilkosok (Killer Elite)
Egy visszavonult brit ügynöknek (Jason Statham) vissza kell térnie, hogy megmentse egykori mentorát (Robert de Niro). Ahhoz, hogy ez sikerüljön meg kell ölnie három profi bérgyilkost és vezetőjüket (Clive Owen). A filmet már bemutatták Amerikában, ahol az ismert színészek ellenére sem volt túl sikeres, viszont a kritikák nem húzták le nagyon, így egy esélyt talán megérdemel.The Pacific
Az Elit alakulat egyfajta folytatásának tekinthető ez, bár annak a történetéhez csupán annyiban kapcsolódik, hogy ez is a II. Vh.-ban játszódik. Ugyanis ez a csendes-óceáni hadszíntéren játszódik, és Eugene Sledge memoárjának adaptációja. Gondolom azt tudtátok, hogy az Elit alakulat is megtörtént eseteket dolgozott fel. Abban még az élő veteránok az elején meséltek is.
WikiErunder | 2010.03.25. 22:15:39Úgy gondolom, hogy ezt sokaknak el kell olvasni. Köszönjük Winnie!
http://www.sorozatjunkie.hu/2010/03/25/tom-hanks-megmondja/
Ondskan - Evil - Könyörtelenek
Mikael Håfström svéd rendező alkotása. Egy gimnazista korú srácról szól, aki bekerül egy elit iskolába és az ott uralkodó aranyifjakkal rögtön támad egy kis nézeteltérése.
Nem tudom hogy álltok az észak-európai filmekkel, én szeretem őket, ez a film különösképpen tetszik mert hasonló a témája Ottlik Géza: Iskola a határon című regényével, ami az egyik kedvenc olvasmányom, hiába kötelező! :) (Hogy még meggyőzőbb legyek: Oscar-ra is jelölték.)
Mindenképpen svédül nézzétek meg, ha megnézitek, a nyelv is nagyon sokat ad hozzá a film értékéhez!
(Imdb) | (Port)Az elítélt - Felon (2008)
Wade Porter, a szerető családapa, aki előtt fényes jövő áll, hirtelen mindent elveszít, amikor véletlenül megöli a rablót, aki betör az otthonába. A gyilkosságért elítélt Wade-nek a következő három évet egy szigorított fegyintézetben kell eltöltenie, ahol a társadalmi szabályok többé nem érvényesek. Amikor közös cellába kényszerítik a hírhedt tömeggyilkossal, valamint el kell szenvednie a szadista börtönőr által levezényelt kínzásokat, Wade rájön, hogy élet-halál harcot kell vívnia a "legkeményebb elítélt" címért - csak így élheti túl a börtönt.
IMDBrhazid | 2009.11.14. 17:28:25A film egész jó de ez a borító... mintha egy két éves kisgyerek csinálta volna.
Napola - A Führer Elitcsapata
Sharx | 2009.02.24. 08:14:43Jó kis film. Érdemes megnézni.
Az easy század (ejtőernyős alakulat) története a II. világháborúban. Ez az HBO saját gyártású sorozata (elég régi), ami már önmagában garancia a minőségre, hát még ha tudjuk, hogy Steven Spielberg és Tom Hanks közreműködésével készült.
Zsobi | 2009.03.01. 19:36:18Nagyon jó sorozat! Megvan mindegyik rész és ha nagyon nem tudom mit csináljak itthon tutti, hogy ezek közül veszek le a polcról egyet és ezt nézem!!!
Mondjuk azt nem értem, miért kell bemenni. Rá is gyújthatnák az épületet, majd szépen kijönnek azok maguktól.