Szellemírtók
A sokak által kritizált film új előzetest kapott.2 randi a csajok és a pasik szemszögéből :)
Sucker Punch
Vajon Zack Snyder ezúttal beletrafál vagy mellényúl? A rendező eddigi filmjei is nagyszerűek voltak látvány szempontjából, de úgy tűnik, hogy a Sucker Punch az eddigiekre is rá kíván tenni egy lapáttal. Kérdés, hogy a közönség érdeklődni fog-e a látványorgia iránt. Végre lesz egy olyan produkció, ahol csajok állnak a középpontban és ők akcióznak. A történet nagy része egy fantáziavilágban játszódik, Baby Doll ugyan egy elmegyógyintézetben él és fájdalmai elől egy alternatív valóságba menekül, itt 5 tárgyat kell összegyűjtenie, amelyek segítségével kijutna a való világbeli intézetből. A rengeteg akción kívül mire számíthatunk még? Zombikatonákra, sárkányokra, hatalmas gépekre és némi (vagyis inkább sok) steampunk stílusra. Bemutató jövő márciusban.snake6 | 2010.08.01. 22:41:09majd megnézük és akkor vitázunk,hogy volt e benne steampunk vagy nemGoing The Distance
Távolsági kapcsolat. Működhet, vagy sem? Örök kérdés, a romantikus filmek készítőinek pedig örök téma. Vagyis ha író vagy, és épp nincs ihleted, ehhez a témához mindig nyúlhatsz. Az emberek kajálni fogják, vagy nem. :)
Erin, és Garret története is erről szól. A körítést meg megkapjátok a honlapon lévő előzetesből.
Tipp csajoknak: Említsd meg a pasidnak, hogy Christina Applegate is szerepel benne, ha őt is el akarod ráncigálni a filmre.Lee88 | 2010.06.10. 22:58:21Applegate nem nagy szám, nem egy megkapó a külseje. Kifejezetten ellenszenves az arca DE a Sherlock-ra főként azért tudtak rávenni mert Rachel McAdams van benne.. :)
- A Csillagok háborúja kapcsán nem a csajok jutnak egyből eszedbe? Ez megváltozik.
Szerepelt itt már egy Sexy Star Wars Burlesque Show post is.nagyonhulyevagyok | 2010.05.13. 22:03:27az a szöszi, hejj de meg...
engedném, hogy lemossa a kocsimat
Sex and The City
Sikítsatok csajok!!!! Mert megint filmvászonra kerül, sokak örömére, és sok férfinak lehetőséget nyújtva, hogy a barátnőjüket/feleségüket, vagy mindkettőt :) boldoggá tegyék pár órára. Bár javasolnám a hölgyeknek, hogy ne kínozzák ezzel a hímnemű egyedeket és a barátnőjüket, vagy a meleg barátjukat vigyék el inkább rá a moziba.
Gyanítom hogy nagy történetet nem igazán írnak hozzá, csak megy majd a csacsogás, csak most ha jól vetem ki az előzetesből akkor nem New York-ban, hanem valami sivatagban. Persze a címet azért tartják.
Imdbtutituti | 2010.01.01. 11:43:03Én nem láttam az elsőt,de ez a keribretsó annyira unszimpatikus karakter.Komolyan!most a nőknek az tetszik hogy egy kivénhedt nőbanda hogy k*ratja magát,és büszkélkedik ki mekkora kurva?a sorozatot néznem kellett egyéb okokból,de hihetetlen miről szóltak a részek.
Bitch Slap
A Grindhouse-hoz hasonló alkotással állunk szemben. Azaz ez is a 70-es évek b-kategóriás filmjeire hajaz.
A története nem valami eget rengető. Három igazán dögös nő gyémántot lop egy maffiavezértől. Hát igen, valószínűleg inkább az akciókra és a mellekre épít a film. Plusz poén, hogy Xéna és Herkules megint egymásra talál benne.
Imdb | Előzeteskuri91 | 2009.12.25. 20:59:47durva, hogy régebben általában pénzhiány miatt lett egy film "B" kategóriás, manapság meg milliókból teszik ugyanezt szándékosan.
Sorority Row
Újabb tini horror, teli csini kolis csajokkal. Húúúú! Ez most nem vicc, a sztori tök olyan mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című “remekműé".
Öt egyetemista lány ártalmatlannak szánt csíntevése balul sül el, ami egy diáktársuk halálát okozza. Mindenki esküvel fogadja meg, hogy örökre hallgatni fog az esetről, de az ígéretet könnyebb megtenni, mint betartani. A diplomaosztó után egy titokzatos alak kezd el rájuk vadászni. Mindenki veszélyben van, aki a titkot ismeri…
Annyit még azért megemlítenék, hogy a film készítőitől, nem volt túl okos húzás, hogy ennyi videót tettek közzé, a nyitó jelenet, meg az összes halál. Aki izgulni is akar majd a moziban az óvatosan böngésszen.
ImdbLittle Man - The Way Girls Are
nagydee | 2009.07.15. 08:26:05szegény :(
most megtanulta... :)
A 10 legemlékezetesebb leszbikus csókjelenet