Ezek a csodálatos helyszínek inspirálták a Pixar alkotóit
Wonder
A regényadaptáció Auggie Pullmanról, egy olyan gyerekről szól, akinek betegségei miatt nem hétköznapi az arca. Már csak az előzetes után is, könny szökik a szemedbe.A Cure for Wellness
Egy ambíciózus fiatal igazgatót a cége egy misztikus wellness központba küld, ám a svájci alpokban elhelyezkedő intézet csodás kezelési nem azok, amiknek látszanak.(Egészen őszintén csodálkozom, hogy még nem indult rá senki erre a dologra)
Nemes Jeles László filmje egy nagyon komoly díjat nyert a Cannes-i filmfesztiválon, és azt gondolom mindenki büszke lehet rá.
(Szubjektív: Különösebben engem nem lep meg, hogy egy holokauszttal foglalkozó film a nyugat-európai fesztiválokon sikerrel szerepel, viszont a mérleg másik serpenyőjében ott pihen Natalie Portman nem igazán jól sikerült filmje a zsidó állam, Izrael megszületéséről, ami máris azt mutatja, hogy azért valamennyire érteni is kell a filmszakmához, és gondolom, hogy nem csupán ez a két film jelentette idén a (durván szubjektív leszek:) túlreprezentáltságot, tehát volt valszeg volt milyen mezőnyt „legyűrni„)
Ja. A filmet (még!) nem láttam., viszont máris ajánlom látatlanban. Tökmindegy én mit gondolok, más mit gondol, egy olyan fiatal rendező filmjéről van szó, aki büszkeségemre végre (pont ebben a linkben „láthassátok„) kulturált, művelt, nyelveket beszél, egy olyan főszereplőt lelt, aki külön „megérne egy misét” (hú de értelmezhetetlen képekkel élek má'), abszolút értelemben lehet büszkének lenni rá és munkatársaira.
Hát ennyi. Egy jó film, az nem mindig attól jó film, hogy kényelmes és könnyű, hanem attól jó, hogy jó. Meg fogom nézni és majd eldöntöm csak magamnak én is. :-)Chappie
Itt a District 9-t rendező Neill Blomkamp 3. sci-fijének (a 2.-at, az Elysium-ot inkább hagyjuk) első előzetese.
Tartalom: Minden gyerek hatalmas ígérettel érkezik a világra, és ez nincs máshogy Chappie esetében sem: tehetséges és különleges, egy igaz csoda. És mint minden gyermek, Chappie is a környezet befolyása alá kerül, a jó és rossz dolgok egyaránt egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy megtalálja saját útját a világban, és a maga urává váljon. Egyvalamiben azonban Chappie más, mint a többiek: ő egy robot. Az első, aki képes rá, hogy önállóan gondolkodjon, és érezzen. Az ő élete, a története pedig örökre megváltoztatja az emberek és robotok kapcsolatát...
A filmet 2015. március 5-én mutatják be az amerikai mozik.bungle | 2015.05.14. 11:06:48Chappie_2015_720p_WEB-DL_AAC2_0_H_264-PLAYNOW ;)Plan 9 from Outer Space (9-es terv a világűrből)
Nem, szó sincs tréfáról: az 1959-ben készült 9-es terv az űrből című filmet tényleg minden idők legrosszabb mozgóképes alkotásának kiáltották ki, ami nem is csoda: minden idők legrosszabb rendezője, a halhatatlan Edward D. Wood Jr. bábáskodott felette.Tooni | 2013.06.20. 23:32:19Na várjunk csak.
Hogy lehet valami minden idők legrosszabb filmje? HA az időknek még nincs vége?
Olyasmi esetleg, hogy a 20. század, vagy az eddigi legrosszabb film.
Na de! Übereli ez a Jack és Jillt, Adam Sandler förmedvényét?
Chasing Ice
25 fényképezőgép, 3 év, minden órában egy fénykép. Így mutatják meg (egy korábbi poszt a The Cove filmesei) ebben a csodálatos és egyben borzasztó dokumentumfilmben, hogy hogyan tűnnek el a városméretű jégmezők Földünk különböző pontjain.Pi élete
Yann Martel regényének feldolgozása csodás világba repíti el a nézőjét. Illetve egy 14 éves kamasz fantáziájába, aki 227 napot tölt el egy csónakban egy tigrissel, és ezek mellett olyan komoly problémákkal is megküzd, mint a vallásosság.HoPpY | 2013.03.21. 21:52:35Kicsit túl lett spilázva ez a film..
Akkor tartsunk gyereknapot!
Timothy Green különleges élete
Egy gyermektelen pár a tökéletes gyerekről álmodozik, aki egy csodának köszönhetően ki is nő a kertjükben.
Akinek bejött a Flipped, annak ez is be fog. Talán itt lenne értelme megemlítenem a feelgood kifejezést. Az olyan filmeket, sorozatokat jellemzik ezzel, mint a Szívek szállodája, és a mint már említett film.Oz: The great and powerful
Sam Raimi (Gonosz halott és Pókember filmek) legújabb filmjében megtudhatjuk, hogyan került a kezdő bűvész Oz birodalmába és lett a leghatalmasabb varázsló.
Akárcsak az Alice Csodaországban, ez a film is szép színes lesz, és tele lesz érdekes lényekkel, ami mondjuk nem véletlen, mert a két film producerei ugyanazok. Valószínűleg ugyanakkora sikerre is számítanak. A varázslót James Franco, a boszorkányokat Michelle Williams, Mila Kunis és Rachel Weisz alakítják. Amerikai bemutató 2013. március 8. úgyhogy várhatunk még rá jó sokat.