The Life Of Pitti Peacocks
Aaron Christian természetfilmje a páva férfijelenségről.The Flowers of War
1937 decemberében a japán erők lerohanták Nanking városát, több ezer embert gyilkoltak meg és több száz nőt erőszakoltak meg. A kínaiak fel-felemlegetik ezt az időszakot, a mai napig sem heverték ki, a másik fél, azaz a japánok úgy vélik, hogy az egész csak túl van lihegve. Ha már Kína egyik legdrágább filmjéhez lát hozzá, hát illik valami olyasmibe invesztálni, ami még véletlenül sem kerüli el az emberek figyelmét, ezért egy nemzetközileg is ismert sztárt tettek meg főszereplőnek, így jobb eséllyel kelti fel az érdeklődést a nemzetközi piacon.
Egy templom magasodik a romok fölé, ha nem is sértetlen, de egész jó állapotban van. A szent helyen bújik meg néhány tanuló lány és prosti, ide rohan be a süvítő golyók elől John Miller (Christian Bale) is. Hamarosan az öldökléstől feltüzelt japán katonák szállják meg a helyet és Miller időközben felöltött papi ruhája is csak egy pillanatra állítja meg őket... (Filmdroid)The Dark Knight Rises
Christopher Nolan Batman-trilógiájának záródarabja. Az előző rész bődületes sikere után (több mint 1 milliárd dollár bevétel világszerte) igen valószínű, hogy ez sem fogja hidegen hagyni a népet, különösen, ha tudjuk, hogy az első két rész minőségileg is rendkívüli volt. Batmannek ezúttal Bane-nel kell megküzdenie, akit elmegyógyintézetben kezeltek. Kísérleteket hajtottak rajta végre, melynek során hatalmas testi erő birtokába jutott (és cseppet inteligensebb is, mint a Batman & Robin-ban szereplő zombi), így igen kemény ellenfél lehet. Feltűnik továbbá Macskanő, aki szerezhet hősünknek egy-két kellemes-kellemetlen meglepetést. A korábbi filmek szereposztása sem volt gyenge, a harmadik részben olyan új arcok tűnnek majd fel, mint Tom Hardy, Anne Hathaway, Marion Cotillard, Joseph-Gordon Levitt.
A bemutató csak jövő nyáron lesz, máris reklámozzák. A teaserből ugyan semmi sem derül ki, de arra tökéletesen megfelel, amire készítették. Felcsigázták az érdeklődésünket.The Fighter
"Irish" Micky Ward boxoló életét dolgozza fel a film. Wahlberg a boxolót, Bale pedig annak balhés, drogos testvére szerepét kapta.Balázs | 2010.09.23. 18:30:47jól hangzik :)
- Végre, végre, végre! A nagyra tartott Michael Mann legújabb mozija, a Public Enemies végre előrukkolt első, igencsak hosszú kedvcsinálójával, így nem kell péntekig várnunk!Erunder | 2009.11.16. 11:34:04Tegnap néztem meg. Még viszonylag friss az élmény.
Egész jó kis film. Ugye aki ismeri John Dillinger "munkáságát" azt nem fogja sok meglepetés érni, mert a film készítői nem sokban tértek el a valóságtól. Spoilerezés nélkül csak annyit árulnék el hogy az a bizonyos mozis téma benne van a filmben.
Viszont az, hogy hasonlítana a Szemtől Szemben-re az enyhe túlzás. Ha már hasonlítani kéne valamihez akkor az az Amerikai Gengszter lenne. Viszont ez nem annyira pörgős. Ne értsetek félre ez se lett egy unalmas csöpögős film, csak ebben az események kicsit el vannak húzva. Akciókban ez is bővelkedik.
Tény hogy nyomoznak utána, és a nyomozónak is nagy szerepe van, de ebben a történetben sokkal több van annál, mint egy szimpla rabló-pandúr játék.
A szereplő gárda meg nagyszerű, és hozza a formáját.
- Megérkezett a legfrissebb, szám szerint harmadik előzetes a Terminator Salvation-ből. Sok-sok látványos új jelenet került bele a május 22-én mozikba kerülő film friss, ropogós trailerébe.eNMi | 2009.06.12. 20:54:10háááát, itt legalább irt vki hozzá kommentet... a filmről meg (fejleharapásokat elkerüvle), vagy jót, vagy semmit. naszóvalakkor....
A tökéletes trükk (The Prestige)
A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük.
Collector | 2009.03.04. 14:45:27Nagyon jó film, nagyon jó színészek, pörgős történet, kár hogy nincs folytatás.
- 2009 május 22-re ígérik a Terminator 4. részét (Terminator Salvation - The Future Begins).
John Connor szerepében Christian Bale (!!!), aki mindhárom következő részre leszerződött.
http://www.totalfilm.com/features/100-greatest-batman-moments-of-all-time