Dunkirk
Christopher Nolan háborús drámája a Belgiumból kimenekített szövetséges katonákról.
Plusz: forgatási felvételNeon Démon
A korábbi semmitmondó és unalmas előzetes után, itt a már kicsit merészebb és keményebb előzetes a filmről, amiben Keanu Reeves és Elle Fanning egy olyan történetben játszik, amiben a szex, a vér, és az erőszak elég erősen jelen van.The Magnificent Seven
Az 1960-as alkotás remake-je, amit Kurosawa '54-es A hét szamurája ihletett. A történet szerint Rose Creek városkáját egy zsarnok tartja rettegésben. Az elkeseredett városlakók hét bűnözőt fogadnak fel a védelemükre. A The Magnificent Seven 2016. szeptember 23-án kerül mozikba.bungle | 2016.04.20. 15:39:02Nem rossz a szereposztás, de azért valami eredeti sztorit is kitalálhatnának már ott hálivúdban.Pixels (2015 július)
Egy 2010-es animációs rövidvilm alapján készült a Pixels, melyben egy félreértés következtében arcade játékok szereplőit küldi egy idegen faj a Földre, elpusztítani azt.
Bár a szereplőgárda tagjait leginkább alpári vígjátékokból ismerhetjük, a Chris Columbus által rendezett film valószínűleg a könnyedebb humort képviseli majd.Interstellar (Csillagok között)
Christopher Nolan novemberben a mozikba kerülő sci-fijének új előzetese. A legelső előzetes mondjuk szerintem hangulatosabb volt.
Szinkronos előzetesTranscendence
A filmben Johnny Depp egy tudóst alakít, aki a mesterséges intelligenciával foglalkozik. Egy technológiaellenes csoport azonban majdnem megöli őt. Társai, hogy megmentsék, a számítógépbe integrálják a tudatát.
Christopher Nolan állandó operatőrének, Wally Pfisternek a rendezői bemutatkozása. Nagyon ígéretesnek tűnik.M.Andreas | 2014.01.17. 10:33:09http://www.libri.hu/konyv/ian_pearson.a-holnapod-igy-elsz-30-ev-mulva.html
Ian Pearson könyve - Így élsz 30 év múlva - taglalja a tudat számítógépbe való feltöltését. A téma, és ugyanígy a Transcendence-film is baromi érdekes, ha úgy vesszük ez a lehetőség egyfajta előszoba a Mátrix-hoz. Tudatok a virtuálisan kialakított világban, a számítógépben. Én mindig azt gondoltam, hogy mekkora veszteség, ha egy egész életút tapasztalata, tudása, élményei eltűnnek, semmibe vesznek a halállal. Ez lehetőség lenne az "örök" életre, más kérdés, hogy aztán tényleg akarnám-e...?
Rush
Az 1976-os Formula-1-es világbajnokság Niki Lauda és James Hunt drámai párharcáról emlékezetes. Ezt küzdelmet dolgozza fel Ron Howard (Apollo 13, Frost/Nixon) filmje, melyben igyekeztek a lehető legpontosabban felidézni az eseményeket. Igazi Forma-1-es versenyautókkal forgattak, eredeti helyszíneken (Nürburgring, Donington). A színészek egész jó választásnak tünnek, legalábbis ami a külső hasonlóságot illeti. Lauda: Daniel Brühl, Hunt: Chris Hemsworth. Szeptemberben kell keresni a mozik kínálatában.
Hivatalos honlap (még elég üres). Wiki F-1 1976. Forgatási felvétel.
Az Argo és a Pi tarolt a viccmentes Oscaron
Nem jött össze Spielbergenk a harmadik rendezői Oscar: a 12 kategóriában jelölt Lincoln csak a legjobb főszereplő (Daniel Day-Lewis) és a legtöbb díszlet díját kapta meg. Jól szerepelt a fő kategóriákban Ben Affleck Argója, ami elhozta a legjobb film, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb vágás díját, Kázmér és Huba mesés CGI-utazása, a Pi élete viszont négy kategóriában is győzni tudott. A Nyomorultak három Oscart szedett össze, Tarantino Djangója kapta a legjobb eredeti forgatókönyv díját és Christoph Waltz is duplázni tudott a náci tiszt után eljátszott német fejvadásszal. Íme a 2013-as Oscar-díjátadó összefoglalója.
Az Origo összefoglalójaHoPpY | 2013.03.12. 10:37:13A pit még nem néztem meg, de hogy voltak a jelölteknél sokkal jobb filmek amik említésre méltóak az is biztos!! Amúgy ennek az Oscarnak túl nagy jelentősége van, pedig nem több, mint az Amerikaiak kiválasztják a nekik legtetszőbb filmet és hát ki nyert? Hát persze, hogy egy amcsi hazafis film..:D
- Do You Love Me - egy film, amit a mesterséges intelligenciával válaszoló Cleverbot program "írt" (Chris Wilson amerikai amatőrfilmes segítségével). Azért erre még kicsit gyúrni kell. ;)bungle | 2013.02.08. 19:20:04Megnéztem, azért a Twilight-nál még így is ezerszer jobb. :D
Seven Psychopaths
Az Erőszakik (In Bruges) rendezője 4 év után új filmmel jelentkezik. A Seven Psychopaths is bűnözőkről szól, ezúttal egy Shih-tzu (iszonyú cuki!!! :)) ellopása okoz hatalmas galibát a Los Angeles-i alvilágban, amibe egy írói válságban lévő forgatókönyvíró is belegabalyodik.