Izé

Véleményem szerint először a terraformálást kellene megvalósítani, csak azután jöhetne a kolonizálás. De nem arra a koncepcióra gondolok, mikor atomot robbantanak a pólusokon, mert attól nem remélhetnénk eredményeket. De van megoldás. A Kuiper-öv kisbolygói közül kell kiválasztani a legnagyobbakat, (tudni kell ezekről, hogy 60-90% a tömegüknek vízjég) majd ütköztetési pályára állítani őket a Marssal. Továbbá, mivelhogy elég sok köztük a 4-500 km átmérőjű, így a teljes vízkészlet amit hordoz, megközelíti a 6.000.000 km3-t. Már egy ilyen ütköztetéssel is jelentősen lakhatóbbá varázsolhatnánk az életteret. De valószínűleg sokkal kényelmesebb, és kivitelezhetőbb a sok kisebb méretű ütköztetés. A becsapódáskor felszabaduló hő megolvasztaná a jeget, vízpárából légkört képezhetne, amit a mars pólusaiban kötött, és a hőemelkedés hatására kiszabaduló co megkötné, és idővel stabil légkört képezhetne. Azon felül a sok kisebb, a naprendszer pereme irányából érkező ütés potenciálisan beljebb mozdítaná el a mars pályáját, a naphoz közelebbi pályaívre. 2. fázisban azután jöhetne a hidegtűrő mikrobák telepítése a friss óceánba (cianobaktériumok amik oxigént termelnek) Szerintem ezen kéne agyalniuk, nem azon, hogy hogyan juttassanak oda néhány halálraítéltet. (bár ki tudja, hiszen Ausztrália is így kezdte :) )

A gondok a leszállás után kezdődnek.

A marsi kolónia legfőbb ellensége a homok. Már a Holdon is komoly gondokat okozott a csiszolóanyaghoz hasonlatos por, a Marson állítólag hasonló van. Befurakszik mindenhova, szétrág mindent, s az emberi tüdőbe* jutva halálos.

(*: a leendő épületek belsejét a behordott homok/por-tól a jelenleg ismert technológiákkal nem lehet tökéletesen megtisztítani! Vigyázat, nem lágy, földi homokról beszélünk, hanem kvarckristály alapúhoz hasonló "csiszolóporról!)